2009. december 31., csütörtök

Schmuck tiszteletes Társasága

Az MSZP, a Kapolyi László vezette MSZDP, az MDF, az SZDSZ, az LMP, a Centrum párt és az MCF Roma Összefogás Párt is tárgyalni kíván a nyugdíjasok érdekében tevékenykedő, Schmuck Andor vezette Tisztelet Társaságával egy esetleges választási együttműködésről - írta a Magyar Nemzet.

Schmuck Andor, a 142 ezer regisztrált tagot és 820 nyugdíjasklubot maga mögött tudó társaság ügyvivője a lapnak elmondta, hogy december 28-án és 30-án várják az európai parlamenti választásokon indult pártok vezetőit, hogy ismertessék elképzeléseiket a nyugdíjasokat érintő kérdésekben, valamint bemutassák saját elképzeléseiket és az esetleges választási együttműködésről tárgyaljanak.


Nagy tételben megvezetett nyugdíjasnak lenni nem tudni, milyen érzés, de hogy milyen érzés nagy tételben nyugdíjasokat vezetgetni ide-oda, azt csak a Schmuck Andor tudná megmondani.

Keresett csávó ez. Az úriember mást se csinál hetek óta, csak fogadja a bukásra ítélt pártok vezetőit, Ibitől Thürmiig, a nyugdíjipari államtitkárként szolgáló Korózs elftással bécsöngető "új arc" Mesterházytól az ugyancsak némileg börtön előtt álló Kolompárig, satöbbi. Kis társasági élet, nemde? Jóvanez. Kézcsók! Andor nagykeráron, lábon adja oda a nyugdíjasait.

Szokott ilyen lenni, a hitgyüli bárányait is oda terelik, amelyik akolban épp több szénát ígérnek. Néha kicsi SZDSZ, manapság MDF, közben meg cseszegetik a katolikusokat, hogy mit politizálnak. Szép. Hiteles. Keresztényi. Álszent. A prédikátor a cég védelmében oda viszi a nyájat, ahová megéri.  Belefér, meggyónjuk.

Szóval tárgyal az Andor, hogy kihez vigye azt a pár tízezer nyugdíjast, aki egy kis Koós Jánostól, Korda-villás Korda Gyuritól meg Aradszky Lacitól elbódítva oda szavaz, hová ez a snájdig duci srác kéri. Tudják, a Tisztelet Társasága nevű csodára gondolok. Andornak, a főtiszteletesnek bizonyosan teli lesz a zsebe, a nyugdíjas-szekta tapsol, örvend, Aradszky Laci csókot dob a színpadról, kassza csenget, mami-papi szavaz, pártelnök kifújja magát, na idén is bejutottunk, négy évig nem kell auót fényezni, csak a saját bénázásunkat. Ez a kis Schmuck nagy biznisze. Mami-papi meg nem szól bele. Csak asszisztálnak.


..::efzé::..

2009. december 7., hétfő

Ezek az arcok a végsők

"Simon Gábor ismertette a lista első húsz helyén szereplő politikusokat, akik sorrendben a következők: Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt, Lendvai Ildikó pártelnök, Kovács László volt uniós biztos, Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfő, Botka László, Csongrád megyei elnök, Szekeres Imre elnök-helyettes, Kiss Péter alelnök, Simon Gábor választmányi elnök, Lamperth Mónika elnök-helyettes, Ujhelyi István alelnök, Hiller István oktatási miniszter, Molnár Csaba kancelláriaminiszter, Puch László pártigazgató, Juhász Ferenc, Veres János, Vadai Ágnes, Varga László, Bárándy Gergely elnökségi tagok, Szűcs Erika választmányi elnökhelyettes és Szabó Imre környezetvédelmi miniszter.

A 174 nevet tartalmazó lista mellett van még egy tartalék lista is. Valamennyi jelölt munkájával, teljesítményével már bizonyított, s vonzóan fogják képviselni az MSZP programját, arculatát."

2009. december 2., szerda

Keserű pirula

A bukott pénzügyminiszterek rendes sorsa, hogy a PriceWaterHouse-hoz bukjanak szakértőként, mondhatnám, de már a Máté Krisztás bejegyzésemben utaltam arra, hogy aki gyűlöli/nem érti hivatását, az legalább kicseszésből tanítja. Drazsénak annyi, egy polihisztort, univerzális géniuszt veszített az ország, ezrek tépik meg most ruhájukat, s néznek az égre, mint anno Sztálin halálakor. (Akkor is volt, aki őszintén sírt.)

Draskovics feladta, mert most már a politikára akarna koncentrálni a szakmai munka után. Itt, a célegyenesben, a választási kampány előtt öt centivel bír önnön kardjába dőlni államreform-istenségünk, sokat próbált multitálentumunk, közigazgatásunk alfája és Rómeója - ugye volt egy love story is.

Ő volt korunk Sir Robinja, a bátor, aki megteremtette a közbiztonságot, aki szembeszállt a valósággal, hiteles pénzügyminiszterből sikeres rendészeti főmuftivá váltott.

No de, hogy tálalja ez a nagyformátumú politikai mindentudó az eseményt barátilag, körlevélileg?

From: Draskovics Tibor Sent: Wednesday, December 02, 2009 9:19 AMTo: IRM - Minden munkatársSubject: köszönet

Kedves Kollégám! A médianyilvánosságot megelőzve, első-kézből szeretnélek tájékoztatni arról, hogy tegnap a miniszterelnökkel megállapodtam a Kormányból való távozásomról, miniszteri megbízatásomról lemondtam.
Hálás és büszke vagyok, hogy fontos posztokon szolgálhattam a Köztársaságot. Mély meggyőződésem, hogy a válságkezelő Kormány helyes úton indult és hasznos lépések sorát tette meg. Az IRM pedig ebből példásan vette ki a részét.
Az első szó most a köszöneté. Köszönet Neked és mindazoknak, akik az elmúlt 22 hónapban keményen dolgoztak. Keményen és eredményesen. Jó érzéssel, emelt fővel vállalhatjuk azt a munkát, amit eskünk szerint az országért végeztünk.
És tartozom magyarázattal is. Lemondásom indoka az, hogy a feladatot, melyre először Gyurcsány Ferenc, majd Bajnai Gordon megtisztelő felkérésére vállalkoztam, Veletek együtt jórészt elvégeztük. Mivel mindkét kormányba – hitem szerint - szakmai teljesítményem alapján, szakemberként kerültem, most, hogy a szakmai munka rovására a figyelem fokozatosan egyre inkább a pártok politikai versengése felé fordul, úgy gondolom, e fontos tárca élén már nem rám van szükség.
Közös munkánk idején lezárult a polgári jog egészének megújítása, és többszöri módosítások révén a büntetőjogot is új alapokra helyeztük. Modernizáltuk az állami szervek működését meghatározó közigazgatási, polgári és büntető eljárási törvényeket. Ezzel nagy lépést tettünk a kiszámíthatóbb, felelősebb állami működés, az eljárások gyorsítása érdekében. Teljes körűen megteremtettük az elektronikus ügyintézés jogszabályi feltételeit és kialakítottuk a bevezetés törvényi menetrendjét. Létrehoztuk a szabálysértési nyilvántartást, megújítottuk a bűnügyi nyilvántartást és az Országgyűlés előtt van a modern, digitális anyakönyvre való átállásról szóló javaslat. Rövidesen tárgyalhatja a Kormány az új büntetés-végrehajtási törvény tervezetét és kiadható a jogszabály-szerkesztésről szóló miniszteri rendelet, ami szilárd alapot képez a minőségi jogalkotás számára. Jogalkotási szakmai programunkból sajnos nem sikerült teljesíteni az igazságszolgáltatás reformjának továbbvitelét. Ennek szakmai javaslata elkészült, azzal a pártok tartalmilag jórészt egyetértettek, de a 2/3-os támogatás hiányzott.
Sikerrel befejeztük a Rendőrség és a Határőrség integrációját. Kidolgoztuk a közbiztonság megerősítésének többlépcsős programjait: ennek szabályozási elemei teljes körűen megvalósultak, a rendőrségen belüli átcsoportosítás, kapacitásnövelés az év végéig befejeződik, a településőri program jelentős érdeklődést kiváltva jól indult. A Rendőrség az elmúlt időszakban sikerrel felderítette az első politikai és etnikai alapú terrorcsoportokat és valamennyi nagy érdeklődést kiváltott súlyos bűncselekmény gyanúsítottját, megtanulta kezelni a törvénysértésbe forduló utcai demonstrációkat. A bűncselekmények száma tovább csökkent, a csökkenés üteme nagyobb, mint a korábbi években. Áttörést értünk el a közlekedésbiztonság javításában: a 2001-2007 évek átlagához képest idén már 35%-kal csökken a balesetben elhunytak száma, 750 életet mentettünk meg így két év alatt.
A kép persze árnyaltabb. Benne van a sok késői esti, hétvégi munka, a kemény viták, a minisztertől közvetve-közvetlenül kapott, hol udvarias, hol néha bántó kritika, a sok noszogatás: többet is, meg jobban is, meg gyorsabban is. Jól bírtátok, én meg sokat tanultam. Meg voltak persze kudarcok és kevésbé sikeres lépések is. És a kép teljességéhez tartozik, hogy annyi még a teendő, annyi az eddig ki nem használt lehetőség. Bőven van feladat a következő évekre is. Ezek miatt érdemes köztisztviselőnek lenni.
Nem én lennék, ha nem lenne még most is két kérésem. Tekintet nélkül a változásra vigyük végig megkezdett ügyeinket, zárjuk le sikerrel a parlamentben most tárgyalt fontos törvényeinket, álljunk neki rögtön a végrehajtási rendeleteknek. Viselkedjünk, dolgozzunk tovább igazi profiként. Ha pedig a következő hetekben megtörténik a minisztercsere, bárki is követ ezen a poszton, kérlek segítsd legalább úgy, mint engem.
Ha pedig van kedved egy kis oldott beszélgetésre, személyes búcsúra, akkor találkozzunk péntek este a Luca napi bulin. Én biztos ott leszek.
Baráti üdvözlettel,
Tibor

Luca széke is rohadt lassan készült, mégis a helyére került. Tekintsük át még egyszer - érdemei elismerése mellett - Sláger Tibó életútját közösen: (köszi, Konzervatórium Blog):

Legelső feljegyzéseink a miniszter urat illetően a gimnáziumig visznek vissza: Draskovics itt a KISZ titkáraként felemelte szavát a szakmai elitizmus ellen, saját szavaival „a Fazekas ne legyen versenyló istálló”, valamint a Képviselő Funkyból azt is megtudjuk, hogy ő maga nem volt tagozatos. Ennyi év távlatából megállapíthatjuk: Drazsé már itt sem volt túlzottan sikeres véleményével, a Fazekas diákjai ugyanis azóta is elsősorban reál tárgyakban elért kiemelkedő versenyeredményeikről híresek.Draskovics a rendszerváltás előtt, miután természetesen lefutotta kötelező köreit a KISZ-szel, a Pénzügyminisztériumhoz került. A nyolcvanas évek elejétől a rendszerváltásig dolgozott a szervezetnél, vagyis akkor, amikor az országot megbénító, az életszínvonalat mesterségesen magasan tartó hitelfelvétel jellemezte a kormányzati pénzügyi menedzsmentet. Az ezután következő három ciklus ezeknek a hiteleknek a visszafizetésére irányult, ezért kényszerültek a kormányok megszorításokra és az állami tulajdon minél gyorsabb privatizálására. Drazsé a Horn-kormányban azért feltűnt, s bár úgy tűnt, a háttérben maradt, egyre többet emlegették az olajhamisítási botránnyal kapcsolatban.A Fidesz-Kisgazda kormány éveit az ABN-AMRO banknál (később beleolvadt a K&H-ba) vészelte át igazgatósági tagként. Ez az a keserű időszak, amikor a K&H-nál Kulcsár Attila tevékenykedett, s – bár egyelőre nincs rá bizonyíték – a Magyar Narancs és a Heti Válasz is azt sugallja, Draskovics közvetve érintve lehetett a brókerbotrányban.2002-ben aztán a gazdasági eredmény nélküli, hitelből való osztogatás retropolitikája ismét nyeregbe került, a Medgyessy Péter nevével fémjelzett adóssági rekordot először kabinetfőnökként, majd pénzügyminiszterként asszisztálta végig, nem minden allűrtől mentesen. Ugyancsak pénzügyminiszterként mentette fel Draskovics Szász Károlyt, a PSZÁF akkori elnökét – mint azóta bíróságon is bebizonyosodott: jogellenesen.Gyurcsány, nem sokkal hatalomra kerülése után, személyes konfliktusok miatt, kitette Draskovicsot a kabinetből, aki egyenesen a Magyar Villamos Művek elnöki székéig repült, ám politikai ambíciói nem szűntek meg.Az őszödi beszéd utáni reformhevület visszaemelte a kormányzatba Tiborunkat, mégpedig egyenesen a szép emlékű Államreform Bizottság vezetői helyébe. A Bizottság a nagy szavak-kis tettek jelszóval is működhetett volna. Az „átfogó strukturális reform” kimerült a Belügyminisztérium két tárcára bontásában (ironikus, hogy az Index szerint az újraegyesített BM-et kaphatja meg most Draskovics) 200 fő fűnyíróelv-szerű leépítésében, majd 166 fő felvételében, illetve a nyugdíjkorhatár-emelés témakörének napirendre vételében (ezzel kapcsolatban azóta is folyamatos az ötletelés). Az „egészségügyi reform”, az „öngondoskodáson alapuló nyugdíjrendszer”, a „decentralizáló önkormányzati reform” és a „közoktatási reform” témakörök a mai napig rendkívül energikus kormányzati törekvésekről tesznek tanúbizonyságot, ám komoly eredményt az intézmény a 2006-os megalakulása óta (egy éves aktív működése alatt) nem volt képes felmutatni. 2008 elején a rendőrségi túlkapásokban (valamint egyéb, rendőrségi botrányokban) érintett Petrétei helyére kinevezett, mérsékelt Takács Albertet váltotta az igazságügyi tárca élén. Takács, még állampolgári jogok ombudsmanjaként többször bírálta a rendőrséget annak túlkapásai miatt, ezért, illetve visszafogott stílusa miatt is széles körben elfogadott volt, szemben utódjával, akinek szocialista bírálója is akadt.Draskovics az Igazságügyi tárca élén sem ért el sikereket: tárcáját egyszerre jellemezte a nagy füsttel beharangozott, majd csendben elhaló projektek (pl. az állampolgárok bürokrácia-csökkentő javaslatait gyűjtő burostop.hu, valamint a hatékonyság-centrikus helyett ideologikus irányítás (pl. a romák által elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatos miskolci rendőrkapitányi reakció során).A K-monitor korrupciófigyelő oldal 35 bejegyzést tartalmaz Draskovics Tiborról, legtöbb azzal kapcsolatos, hogy vajon tényleg leállíttatta-e Horn Gyula annak idején a Draskovics ellen zajló, Hézag fedőnevű nyomozást, amely az (éppen) Igazságügyi miniszter érintettségét is vizsgálta volna. Egy dolog biztos: amint kinevezték a rendőrséget is felügyelő minisztérium élére, az ORFK honlapjáról eltűntek a nyomozással kapcsolatos dokumentumok. Szintén felmerült Draskovics neve egy – a Zwack Rt.-hez köthető jövedéki-adó ügy kézi vezerlésű felfüggesztése kapcsán, valamint a már említett brókerbotrányhoz is fűzhetik szálak.A legjobb indulattal is az állapítható meg, hogy Draskovics karrierje során egyszer sem volt jó helyen, jó időben. Ha nem is ő volt az epicentrum, a bombák mindig körülötte robbantak (sőt, még a rozsdás gőzüstök is bombává változnak körülötte). Bajnai egy olyan emberrel egyezett meg, aki részt vett az ország 80-as évekbeli hitelfelvételeiben, aki arca volt a Medgyessy-féle osztogatásnak, arca volt a Gyurcsány-féle eredménytelen ötletpolitizálásnak és sikertelen kormányzati munkának. Aki ellen erős a gyanú, hogy részese volt az olajbotránynak, továbbá lehetséges, hogy a brókerbotrányban is érintett. Akinél hiteltelenebb politikust nem is lehetett volna választani.

Legalább tudjuk, mi van a cukormáz alatt, Drazsé.

..::efzé::..

2009. november 30., hétfő

Magánfrakció

Horn Gábor szerint -idézem - "kisgazdásodási tünetek ütötték fel a fejüket" az SZDSZ-ben. Akkor legyen Kóka János most a Torgyán.

Az iwiwen és facebookon kommunikáló trendi Torgyánok olykor kevésbé nyíltak. Még tart az SZDSZ-es elnökválasztási csalás vizsgálata is, ahol viszont nem trendi fotózkodni.

"Miért nem kérdezik meg Kóka Jánost, Fodor Gábort és a többi korábbi elnököt? - kérdezte a hatodrendű vádlott, akinek két ismerőse - az élettársa és az ő barátnője - nemhogy küldött, de még párttag sem volt, úgy szavazott az SZDSZ 2007. márciusi tisztújító küldöttgyűlésén az új pártelnökről."

Egy kis okirat-hamisítás nyolc emberre lekottázva: mondom én, hogy egy kissé liberálisak. De vissza arra a témára, amiről az SZDSZ is szeretne beszélni.

A Retkes Attila által vezetett SZDSZ a szavazás előtt közleményben deklarálta, hogy a testületi döntések következményeként az SZDSZ 2006-ban mandátumot szerzett országgyűlési frakciója hétfőn, azaz 2009. november 30-án megszűnt. A közleményt az elnök mellett 21 megyei elnök és ügyvivő írta alá.

De ez az apróság nem zavarja az SZDSZ Torgyánját. Már nem az elvhez, hanem a zsákmányhoz ragaszkodik. Lesz külön pártfrakció, amely magasról tojik a párt vezetésére. Igazi liberalizmus, mit is vártam káosz helyett. Szinglisedik elnök és frakcióvezető. Íme - először - Torgyán álláspontja:

A liberális frakció számára egyáltalán nem volt nehéz megszavazni ezt a költségvetést - mondta a büdzsé elfogadását követően Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője. Kóka János kijelentette, hogy meglátásuk szerint a következő öt hónapban nagy harcra lehet számítani, ahol a piacgazdaság és az öngondoskodás hívei csapnak össze az állami hatalom, az állami túlterjeszkedés híveivel.

Vagy nagy buktára. És erre Retkes:

Az a 10-12 ember, aki igennel szavazott, azok nem az SZDSZ és a liberalizmus nevében szavaztak, hanem kritikátlanul kitartottak egy olyan program és költségvetés mellett, ami nem szolgálja az ország érdekét. A pártelnök jelezte, egyelőre ezért nem lesz szankció, de hogy az érintettek nem kapnak jelöltséget az SZDSZ-nél, az biztos.

Az elnök úr picit mérges. Zárásképp a haza bölcse, Horn "keményezacsapat" Gábor - aki amúgy nem ért egyet a megszavazott költségvetéssel, és visszavonul:

"Retkes Attila lehetséges motivációival kapcsolatban Horn Gábor így vélekedett: "Arra biztos jó lesz, hogy Retkes Attila szerepeljen, de liberális szavazót biztosan nem fog hozni a pártnak, legfeljebb még elriaszt néhányat".

Aha. Zárásképp egy igen találó nevű - Szabadai - sráctól olvassunk, aki most valami Új Generáció elnöke épp:

A szórakozás szabadságáért indított programot az SZDSZ Új Generáció nevű ifjúsági szervezete - jelentette be vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján a szervezet elnöke. Szabadai Viktor azt mondta, úgy érzik, hogy a szórakozás szabadsága egyre több helyen sérül.

Szóval erre megy ki az egész. A szórakoztatásra. Értem. Akkor inkább már nem is írok Debreczeniről. Felesleges.

..::efzé::..

2009. november 28., szombat

Máté evangéliuma

Miután távozott/kirúgták a tv2-től, Máté Kriszta, a szőke nőbe integrált kiképzőtiszt bedurcult, és jól elmondta: annyira elege van a híradós szakmából, hogy inkább már csak tanítja. Erős kezdés, de van a régi mondás: aki nem tudja, tanítja. Ki is hirdette ezt a Borsban.

A TV2 egykori híradósa kijelentette, bármilyen magas összeget is ajánlanának neki, nem térne vissza a hírolvasáshoz. Máté Krisztina a Borsnak elmondta, nem akar többé ezzel a szakmával foglalkozni, helyette inkább tanítani szeretne. „Nagyon sokat dolgoztam ebben a műfajban, sok minden más van ezen kívül is. Az életemben ez nagyon szép időszak volt, de egyszerűen elmúlt, túlléptem rajta. A Színművészeti Egyetemen heti tizenöt órám van, ez komoly felkészülést igényel. A terveimről pedig egyelőre nem szívesen beszélek. Egyszerűen nincs még itt az ideje. Annyi biztos: híradózni többé nem fogok” - mondta Máté Krisztina, aki jelenleg a Színművészeti Egyetemen dolgozik.

Jön a Mikulás, a rossz nyelvek szerint úgyis volt már olyan MSZP-ünnepség, ahol ő öltözött be krampusznak. Apunak még lett volna helye a TV2-nél, de ő meg nem akart egyedül nyomulni.

Bárdos András és Máté Kriszta október 2-án mondták fel közös megegyezéssel a Tv2-vel kötött szerződésük. A műsorvezető páros távozása hivatalosan csak pénzügyi kérdés volt, a Tv2 nem akart évi 50 millió forintnál is többet fizetni értük, de a döntésben szerepet játszhatott az is, hogy Máté Kriszta népszerűsége a felmérések szerint évek óta csökkent. A Blikk információi szerint Bárdos Andrásnak felajánlották, hogy maradhat, de ő felesége nélkül nem akart továbbra is a Tényekben szerepelni.
Ha hírt olvasni nem is tud, azért helyesírni igen, jobban, mint Apu:

Hogy miket nyertek és miként viselte a férje a vereséget arról Bárdos András mesélt a BEST magazinnak.

"A feleségem első lett a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban megrendezett helyesírási versenyen, büszke vagyok rá, bár én magam nyelvész vagyok. Nyertünk több könyvet is, biztos vagyok benne, hogy a gyerekek, András és Anna jó hasznát veszik, amikor majd iskolába mennek!"


Kriszta, a tények azt mutatják, hogy ön volt a leggyengébb láncszem. Viszlát!

..::efzé::..

2009. november 25., szerda

Gut, besser, alagut


















Nem énekeltem meg a kőröshegyi völgyhidat, azt gondoltam: jóvanna, közel van Öszödhöz, ami a beszéd előtt arról volt híres, hogy kormányüdülő. Mondom, kinéz majd a Fletó, mondja Klárának, hogy "mondtam, történelmi beszéd lesz, Klára", és a laza hitvesi csók mellé ott szépelkedik bizony az a karakán alföldi viadukt.

De ez a sok-sok alagút, ez már nem hagy nyugodni. 8 km, 40 milliárd, 4 alagút, 3 völgyhíd. Fúrták volna keresztbe két helyen a Mátrát inkább ennyi pénzből, fent meg hancúrozhatnának az őzikék nyugiban. 40 milliárd, az egy fél H1N1-járvány költsége, hány lélegeztetőgépet lehet venni belőle, mondja bennem a rosszindulat, de én köztudottan nem lehetek az. Nem is vagyok.

Nem is jegyzem meg, hogy amúgy elkerüli a Mecseket az M6-os. Pedig az mennyibe kerülne...

..::efzé::..

Figyelőnet



Csokornyakkendő megigazít. Gallér rendben. Rendesen meg is fésülködtem, hogy kiléphessek a nyilvánosság elé.


Mi van?, kérdezheti az olvasó.

Az van, hogy sokan figyelnek, ezért nem mindegy, hogyan öltözködöm. Olvasók is. Meg figyelők is. Figyelik, most mit is írok ide. Ebbe a magánblogba. Úgyhogy illik üdvözölnöm őket is: jó napot kívánok a megfigyelőknek.

Azokat is tisztelettel üdvözlöm, akik egészen az egyik korábbi főnökömig szaladtak az ebben a blogban írt kis szösszenetek miatt. Most nem lesz erre szükség, nem róluk, nekik írok, hanem a szólásszabadság valódi híveinek.

Figyelem, figyelem! Jönnek a túlbuzgók! Túlbuzognak, túllihegnek, alányalást kérnek, majd amikor valaki visszakérdez, hogy jól teszik-e a dolgukat, mutogatnak felfelé, hogy ők csak a kicsik, a nagyok fent vannak, egyébként is törődjek a gyermekem egészségével. (Aki még meg sem született.) A fentiek meg lefelé, hogy valójában a kicsik a túlbuzgók. A lenti kicsik közben független kampánytanácsadnak, médiafigyelnek, és publikálás előtt átnéznének ezt-azt. Előcenzúráznak, dokumentálnak, kielemeznek. Ezt az írást is. Én meg csak figyelem, hogy mennyire normális dolog a bejegyzés elején látható szerepbe ragadni - idő előtt. Hűséges kiskutyaként lelkesen, hosszan lógó nyelvvel visszahozni a lasztit a gazdinak. Nyakörvvel a nyakban, némi szabadságérzettel azért.

Miközben a gazdinál ott figyelhet a póráz.

És még nincs is kampány. De mától én is figyelek. És továbbra is írok.

..::efzé::..

2009. október 29., csütörtök

Adás, vétel



Sláger hívja Danubiust, vétel
? Houston, gebasz van!

Az MSZP Szabad Sajtó-díjával kitüntetett, Tasnádi Péter lelki üdvéért aggódó Bochkor Gáborral az élén világfájdalmat szimuláló Sláger Rádió ma bizony összekapcsolódott ellenfelével. Élőbe'. Ez bírt elhangozni jól:

A slágeres műsorvezető Sebestyén Balázs „Hogy vagytok?" kérdésére annyit mondott: ilyen pillanatban nehéz jókedvűnek lenni. Majd viccesen hozzátette: „Minden mindegy alapon már Crystal-számokat játszunk."

Meg egyébként is, Crystalt, V-Techet, Groovehouse-t, meg a többi, nekik kinevelt vackot. És elmondja a srác, hogy mennyi zenész aggódik értük. (Én meg röhögök, hogy mennyi zenész ül otthon sörrel a kézben várva, hogy jöjjön egy normális rádió, amibe beférnek...rádióztál már Szlovákiában? Ausztriában? Csehországban? Modern zenék mennek, kevés pofázással.)

Nehéz, bátortalan, bizonytalanságokkal teli proliélet, vacak havi kétmilláért, piros dzsekiben (ez a Sláger-szín). Siratnom kéne gyakorló médiamunkásként a sajtószabadságot meg csúfolni a szemét politikusokat, akik lemutyizták.

De eszembe jut, hogy György Gábor az MSZP egyik EP-listáján melyik helyen volt futtatva regnáló Sláger Rádió-vezérként.

A lap informátora szerint a lista kiosztott 24 helye közül biztos a befutónak számító 13., György Gábor, a Sláger Rádió vezérigazgatója "a kakukktojás". Az MSZP-ben sokan meglepődtek, hogy a közvetlen pártkapcsolatairól eddig nem igazán ismert rádiós felkerült a listára. György Gábor az Indexnek úgy fogalmazott, hogy párttagságát hat éve szünetelteti. A Sláger-vezér azért tartotta távol magát a politizálástól, hogy megvédje a Sláger Rádió pártatlanságát és függetlenségét.

És akkor nem tudok sírni. Meg akkor sem, ha valaki behajtatja rajtuk az elmaradt sugárzási díjakat. És nem hiányzik a millió ízléstelen zene, ádzseszkólltuszéj', maradjanak velünk, ébredjenek heppin, dugjanak a mi zenéinkre, ez a vágy hullámhossza, áltrendi heherészés egész nap.

És ez még csak a Sláger volt, s mit köszönhetsz a Danubiusnak?

Jáksót.

Haggyámá. Nem is sorolom.

Kinek hiányzik ez a sok hulladék? Annyi történt csak, hogy a balpol leosztott magának a Sláger helyett egy másik balos frekit, a Danubius meg ugyancsak kiköpte a tüdejét.

Közben normális ember csak netrádiót, mp3-at hallgat, a kocsiban meg max az útinformra nyomja be a kerrádiókat a vihogva elmondott halálhíreivel - lásd még Gombos Edina - meg a sznobságra trénírozó nagyvárosi életmódi-rovatoknak álcázott kereskedelmi reklámblokkokkal. Legalább ma átérezhették, milyen az, ha holnaptól nincs meló. Majd elhelyezkednek aKlubrádióban.

Hát mivé lesz szegény nemzetünk az efféle celeb-médiamunkások életműve nélkül?

Normálissá.

És erre mit csinál az ORTT elnöke? Leköszön.

Majtényi Lászlót 2008 március 31-én választotta meg [1] az Országgyűlés az Országos Rádió és Televízió Testület elnökének. Igennel az MSZP-, az SZDSZ- és az MDF-frakció, valamint Gyenesei István független képviselő szavazott, míg a Fidesz-KDNP-frakció és Tóth András független képviselő tartózkodott; a nem gombot négy fideszes és egy MSZP-s képviselő nyomta meg.

ui: Amikor az ORTT odapakolta a Slágert, akkor nem volt ám ekkora rívás...

..::efzé::..

2009. október 27., kedd

Mégis mit adtak nekünk a rómaiak?

Vona Gábor, a Jobbik elnöke október 23 - án, részlet.

"És ahogy 2003-ban kinevették a 14 egyetemistát, lehet most is nevetni azon, amikor azt mondom, a Jobbik kormányozni fogja Magyarországot. Lehet gúnyolódni, amikor azt mondom, a Jobbik amnesztiát fog adni a politikai foglyoknak, újratárgyalja az államadósságot, megadóztatja a multikat és magyar bankrendszert teremt. Lehet élcelődni, amikor azt mondom, a Jobbik egy négyzetcentiméter magyar földet sem hagy külföldi kézben, hogy a magyar mezőgazdaságnak előbb visszaszerzi a hazai piacait, majd az elvesztett nemzetközit is, hogy a Jobbik újra fellendíti a magyar feldolgozóipart, hogy mi nem bezárni fogunk cukor- vagy konzervgyárakat, hanem még többet létesíteni. És lehet azon is jót derülni, hogy a multi áruházláncoknak megmutatjuk Magyarország kijáratát, és ugyan lesz majd bevásárlóközpont, lesz, csak nem Tesconak fogják hívni, hanem Turulnak. "

Ezt hívják kommunizmusnak. Csak meghagyják a parasztnak az átkeresztelt Tecsót, hadd egye a gagyi chipset. Szép dolog, mondhatom, plázák átkeresztelésére pazarolni ezeréves jelképeinket:)

..::efzé::..

2009. október 25., vasárnap

56-09

"Lent az utcán a szél ide-oda csapkodta a leszakadt sarkú plakátot, s az ANGSZOC szó szeszélyesen hol felvillant, hol eltűnt. Angszoc. Az Angszoc szent elvei. Újbeszél, duplagondol, a múlt változtathatósága. Winston úgy érezte, mintha a tengerfenék őserdeiben bolyongana, beleveszve egy szörnyű világba, ahol ő maga a szörny. Egyedül volt. A múlt halott, a jövő elképzelhetetlen. Micsoda bizonysága van arra, hogy csak egyetlenegy emberi teremtmény is az ő oldalán áll még? És mit tudhatja, hogy a Párt uralma nem fog-e örökké tartani? Az Igazság-minisztérium fehér homlokzatáról - mintha csak feleletek volnának a kérdéseire - a három jelmondat nézett szembe vele:

A HÁBORÚ: BÉKE
A SZABADSÁG: SZOLGASÁG
A TUDATLANSÁG: ERŐ

Elővett a zsebéből egy huszonöt centest. Erre is ugyanazok a jelmondatok voltak felírva apró, jól olvasható betűkkel, s a pénzdarab másik oldalán ott volt Nagy Testvér arcképe. Még a pénzről is figyelnek ezek a szemek. A pénzekről, a bélyegekről, a könyvek fedeléről, a zászlókról, a plakátokról, a cigarettacsomagok burkolatáról - mindenhonnan. Mindig a figyelő szemek, s a hang, amely szinte beburkolja az embert. Alvás közben vagy ébren, munkában vagy étkezéskor, házban vagy utcán, fürdőben vagy ágyban - nincs menekvés előlük. Semmi sem a sajátod azon a néhány köbcentiméteren kívül, ami a koponyádban van.

A nap lement, s az Igazság-minisztérium töméntelen ablaka most, hogy már nem ragyogott a napfényben, olyan ijesztő volt, mint valami erődítmény megannyi lőrése. Winston szíve összeszorult a hatalmas piramis láttán. Nagyon is erős ez az épület, nem lehet lerombolni. Ezer rakétabomba sem tudná összezúzni. Ismét eltűnődött rajta, hogy ugyan kinek is írja a naplót. Akár a múltnak, akár a jövőnek - mindkét kor elképzelhetetlen. S előtte ott áll nem a halál, hanem a megsemmisülés. A napló hamuvá lesz, ő pedig gőzzé. Csak a Gondolatrendőrség fogja elolvasni, amit írt, mielőtt kitörölné őt az életből és az emlékezetből. Hogyan fellebbezhetnél a jövőhöz, ha egyetlen nyom, még egy darabka papírra firkált jeltelen szó sem marad utánad?"

(George Orwell:1984, részlet)

2009. október 23., péntek

Ünnepi cirkusz

Szokták volt mondani mindig, hogy az ünnep mindenkié. A mai trendek szerint csak az enyém. Személyesen, és kész. Ahogy én látom jónak, az úgy volt jó, sőt, úgy is történt.

Legalábbis ez mérhető le néhány gyöngyösi október 23-ai ünnepség áttekintése és a - hogyismondjam - bennük túl mélyre látás után.
A Jobbak (meg a Jobbik) ismét külön emlékezett, halkan lemenő diszkrét napfényben, majd az esemény végére feleszmélő villanyfényben. Mondhatnám: a meleg fényből a hideg fénybe, de egyrészt nem értek a világítástechnikához (azt meghagyom a képviselő uraknak), másrészt a Nap sem melegített már annyira, hogy szívemben elég tűz gyúljon a kellő - kritika nélküli -csendes átszellemülésre.
A Fidesznél tehát még volt fény, a Jobbik meg teljes setétségbe burkolózva prezentált valamiféle "ünnepi beszédet", amely az akadozó hangos olvasás, a hogyan ne írjunk ütős beszédet-elv, és a lámpaláz - sötétben, érted - közötti kicsiny határmezsgyén - (képzavar) - lépdelt. Meg ugye nem is Jobbik lenne a cégtáblára festve, ha nem uszítanának picit afféle hazaáruló zsidók, eszkimók, vagy tanganyikai bantuk ellen. Botcsinálta radikálisaink csendben lobbanó Árpád-sávos zászlócskák alatt összeverődtek, sms-ben lazán meginvitálták a sajtót, s gondolták, hogy jó hecc fikázni a holokauszt áldozatait, holmi gazdátlan cipő-ottfelejtős borzalommal. Szerintem nem.
Néhány éve még együtt koszorúzott a Fidesz és a Jobbik, ma már nem, legalább az egyik párt észnél van. (Ténymegállapítás félbeszakadt.) A Fideszben most is szemkilövő kormányozunk szónokilag, (pedig Morvai Krisztina két sarokkal s fél órával arrébb számít menő csajnak). Narancssárga a mikrofonpárna, ebből tudni - meg a szereplőkből - milyen pártot látunk, sehol egy transzparens, logó, narancs a kézben. Szál szegfűt viszont hozott valaki, akciósan adhatta a virágbótos. Pedig van itt elnök, ifielnök, városi elnök, csak előrelátó szervező nem van. Elég kicűgölni a hangosítást, meg kirángatni a képviselő urakat és hölgyet a kórházszavazás izzadtságából, nem még identitást is hozni a kirakatnak.
De itt legalább voltak mosolyok.

Térjünk át a városi ünnepségre, ahol mások által írt és újrafelhasznált tavalyi gondolatok tobzódtak az ezeréves közhelyekkel, mert ugye, a terméket el kell adni így választás előtti hajrában. Rengeteg ismert arcot látok, aki mind koszorúzott is, vagy illedelmes közszereplőként vett részt az ünnepélyen. Vagyis sehol semmi civil, majd megnézik a tévében, rossz az idő, úgyis áthozta Zsuzsi a Dr.House-gyűjteményt. Cirkuszos autó beharsog jobbról, fejét vakaró főrendőr telefonál idegesen balról, ünnepi cirkusz, csend, rend, fegyelem. A rendőrség amúgy is koszorúz, hát én nem tudom. Fura.
A mikrofonok mögött jó színészi teljesítmények mellé társult pocsék alkalmi szerepjátékok, MSZP-s képviselő vörös posztó előtt verset mond. Mit mond, hadar, elnyeli a szavakat, rosszul tagol, Latinovits Zoltán fogja a fejét, és újra a vonat alá veti magát, amint látja. Megszoktam már a művészkedő politikusokat, verseket írnak, mondanak, ékesszólnak, irodalmárkodnak, meg is veszem a jegyemet az urak első festménykiállítására, vagy ahogy valami képviselő úr épp bordalokat énekel. (Az se egy nagy cucc, egy kis ária, sok itt a multitehetség.) Sok a lyuk a közönségben, kilenc üres helyenként ül két hivatalból érdeklődő közszereplő, de majd úgyis összegyűlnek a svédasztalnál az aulában, megkóstolni, mit főzött Laci. Koszorúzni úgysem voltak ennyien, mondja bennem a rossz májam, vagy a megszokás.
Szóval kidobta a gép, idén kinek kell beszédet mondani, pártfeladat kipipálva. Szocialista képviselő busong a szocializmusban elhallgattatott forradalmi emlékekről, átírt történelemről, hazug tankönyvekről. Pont. Keresem a gyöngyösi történelmet átírt szakembert, akinél kimaradt az 1956-os forradalom. Mindig, mindenhol ott van, most biztosan kibicsaklott a bokája. Ezt szokták ugyanis ma mondani a rossz nyelvek szerint a nagy emberek, ha számukra kellemetlen feladatra kérik fel őket.
Ha szöget ütött a fejünkbe a tény, akkor mi azért mégse ugorjunk a vonat elé, mindenki olyan cégért választ a feje fölé, amilyet érvényesüléséhez nem szégyell, csak tetszettek volna egyeztetni a gimisekkel. Merthogy az ő műsoruk meg kábé úgy kezdődik, hogy a szocializmusnak álcázott kommunizmus nem a népnek, csak egyes vezetőknek hozta el az áhított boldogságot. Jó, hát ifjak még, de akkor is, szemtelenek ne legyenek. Ejnye.
Két napon keresztül hivatalból mindent meghallgattam az ünnepről. És nem akarom végiggondolni, mit érezhetnek a túlélők ennyi zsákutcás félremagyarázás után.
Itt az ideje újra felütni George Orwell 1984-ét.
..::efzé::..

2009. október 22., csütörtök

Ünnep: felemelő érzés a gödörben

Hogyaszongya: Üzenet a gödörből.

Ez most a gyöngyösi ünnepi megemlékezés címe. Elmélyülten ízlelgetem a hasonlatokat, a dolgok mélységét: sírgödör, árokbetemetés, szemfödő, isa por s hamu vogymuk. Kútbaesés. Döccenő. Áskálódás. Sánc. Anyagnyerés. Kanális. Pöce. Akna. Béka feneke. Négyes metró. Mélypont.

Nehéz ilyenkor szónoknak lenni, annyi bizonyos.

..::efzé::..

2009. október 11., vasárnap

Az Édentől nyugatra

Nos.

Ezzel a szóval nem illendő blogbejegyzést kezdeni, de ez most inkább lesz tapasztalatokon alapuló felsorolás, mint hosszú lére eresztett blabla a nagy semmiről, hogy mekkora királyok vagyunk. (Lásd még: Magyarország.)
Nincsenek kerítések, de van magánélet. Nincsenek vegzáló rendőrbácsik napi három büntetésre utasítva, mégis van csend, rend, nyugalom. Nincs kutyapisi a sarokban, graffiti a falakon, hányás a bokor alján, de van millió virág, zöld, frissen nyírt fű, tiszta balkonok és szépen lakkozott ajtók. Van mindennek gazdája. Szelektív hulladékgyűjtés, tiszta vécé. Nincs felesleges locsogás, fejhangon ökörségekről való beszélgetés, mobiltelcsi használata kazettásmagnóként, de van mosoly, illedelem, az utcán ismeretlennek is előre köszönés, működő iskolabusz, mosolyogva suliba rohanó gyerkőcökkel telerakva, udvarias sofőrök békésen ügető nagy fekete BMW terepjárókban, túlélési esély a zebrán, semmi dudaszó, remek kiszolgálás az éttermekben, minőségi alapanyagokból készített ételek.
Éjjelre is nyitott garázsok, összepakolt farakások, halomnyi ellopható színesfém a rokonoknak, hadd jussanak ők is plazmatévéhez, ami nélkül egyébként teljesen jól elvannak az itt élők, hiszen nem ragadtak oda függeni a tévéjükhöz, mint magyarék.
Kedves emberek,

ha továbbra is azt akarjátok hinni, hogy az a tonnányi álszent, alkalmatlan barom, akinek dolga volt az utóbbi években a kormányrúddal, bármit is letett az asztalotokra, akkor ne menjetek túl Hegyeshalmon.
Ha viszont egy valóban működő, közösségi életét is élvező és tiszteletben tartó népet akartok működés közben megnézni, akkor bizony irány Karintia.

Ahol nem lopták szét háromszor ugyanazok az országot különböző ócska dumákkal.
A többi meg üres pofázás. Ugye, neked is fel fog tűnni egyszer?

Ja, és a marhákat a gazdák az utcákon vezetik, s nem a marhák vezetik az országot.


..::efzé::..

2009. október 1., csütörtök

Résrehajlás

Mottó: "Szerintem mint nőt nem kéne összehasonlítgatni minket, mivel én több mint 50 éves voltam, amikor fotóztak, és minden eredeti volt rajtam."

Kivéve azt a két tetű nagy szilikonballont, kedves Cini, fogalmazódik meg bennem a diszkréten cinikus gondolat a Blikk mai remeke kapcsán. Pucér celebet méricskélnek benne ugyanis a középszerű celebek (már amennyiben létezik a színvonalas celeb kategóriája). Nyálat csorgatnak jobb sorsa érdemes levitézlett művészemberek és tökéletesen érdektelen instant celebek. (De szép szó.) Szárnyát vagy combját? Még egy kis csigatésztát kér valaki?

Ledobta, széttette, közszemlére bocsátotta, mégpedig nagydarab néger fiú kezei között a Claudia. Így, nagy cé-vel az elején, mint celeb.

Dukai Regina

- Extra, brutál szexi nőnek tartom Claudiát, egyszerűen gyönyörű a képeken, és csak úgy sugárzik belőle a szexualitás. Nagyon tetszik benne, hogy nem az a gebe nő, hanem teltek az idomai, és valószínűleg pontosan ennek köszönheti, hogy ennyire szexi. Persze az sem mellékes, hogy fantasztikusan használja a testét.

Az tuti, szólal meg bennem megint a rossz májam. Inkább tovább olvasok.

Metzker Viki

-
Liptainak erős kisugárzása van, ezért biztosan nagy siker lesz a fotósorozat. Igazi egyéniség! Gyönyörűen lefogyott, bár neki a hurkák is jól állnak.

Hurkák, kolbászok, keskeny virslik és nagy, vastag szafaládék villannak be eme ízes-henteses hasonlatot tovább göngyölgetve. A következő magamutogató észlény legyen műanyag Molnár Anikó. Íme:

- Gyönyörűek Claudia képei, ám Anikó sajnálja, hogy a nyuszis magazin a műsorvezetővel valósította meg az ő ötletét, nem vele.

- Két éve szerepeltem utoljára a Playboyban, akkor, amikor Angelóval még egy párt alkottunk. Felvetettem a főszerkesztőnek, hogy mi lenne, ha egy fekete fiúval, Angelóval pózolnék, de ő annyit felelt: az újság stílusába ez nem fér bele. Fájt a szívem, amikor megláttam Claudiát a kubai férfival.

Vágó István

- Nagyon kíváncsi voltam a képekre, és nem csalódtam, igényesek, kellőképpen izgalmasak, Claudia gyönyörű rajtuk. Mivel nem az én feleségem, örülök, hogy levetkőzött.

Én is örülök, hogy nem ő vetkőzött le, Pistám, bár a Zalatnay után simán beférne a trendbe. És a kedvenc bekezdésem - amely arról szól, hogy hárommilláért meglehetősen résrehajló lett a szülinapos pléhboy:

Kiderült az is: ha már bevállalta a vetkőzést, a TV2 sztárja nem aprózta el! Ő találta ki a koncepciót, választott magának partnert, és ha a fotós úgy kívánta, nem takarta el legintimebb testrészét sem. Igaz, utólag emiatt kisebb porszem került a gépezetbe, hiszen a képeken gátlástalanul pózoló Claudia néhány túlságosan provokatív fotó megjelenését megtiltotta az újságnak. A nyuszis újság főszerkesztője gondban is volt, de szerencsére a szerződésszegésre figyelmeztetett címlaplányt sikerült meggyőzni arról, semmi gond nincs az általa túl merésznek tartott képekkel.

A finom jogi ráhatás. Hoztam neked virágot, (csúcsgázsit), mutasd meg a...

Ezúton gratulálunk!

..::efzé::..

..míg a takaród ér...


"Az én fegyverem nem a csatakiáltás, hanem a szívós, kitartó munka. Én úgy vélem, hogy sokkal többet segíthetek, ha nem a személyemet, hanem a képviselt ügyet tolom előtérbe. A munkám és saját magam sikerét nem a velem készült riportok, hanem az elért konkrét eredmények számában mérem."

Nos, ez a jelmondata. Egy nappal később nézegetem a frappáns, büszke önéletrajzot is. Városi, majd megyei pártbizottságon kétféle "szakterületen is politikai munkatársként" dolgozott, közben elvégezte a Politikai Főiskolát. MSZMP tag volt. Orosz középfok. Megyei pártirodavezető lett az új pártban. Vezetőségi tag, az országos központba került, nyilván azóta is rajta tartja ujjait a társadalmi igazságtalanságok ütőerén. Országos választmány, megyei elnökség, megyei közgyűlés, majdnem frakcióvezetés, majd rendes. Listás után egyéni ugródeszka. Társadalompolitikai alelnökség. Csupa-csupa apró győzelem, mindig csakis felfelé a ranglétrán, világbéke, költségtérítés. Élharcos, előre az egységes és megbonthatatlan magyar jólétért, satöbbi.

Az önéletrajzban valamiért egy mondat sincs szolidaritásról, az elesettek oltalmazásáról, a bérből és fizetésből élők védelméről. Egy árva szó sem a baloldal régi jó frázisaiból. Tehát ezt nem illik firtatni. Csak a szigorú pártkarrier van felsorolva, káderről káderre, vadászattól vacsoráig kipipálva nyilván.

Biztosan a párt egyik fontos embere tehát ő, mégsem szán egy árva szót sem azoknak, akiknek a védelmét az általa alelnökölt parlamenti grémium felvállalta.

Snitt.

Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az emberi jogok jegyében hetek óta harsány védelemben részesülnek gyakorta csupán békésnek mondott tüntetők, védelemben részesülnek köztörvényes bűnözők, vandálok, randalírozók. Fideszes képviselőtársaink hétről hétre egyre drámaibb hangon emlegetik fel a rendőri túlkapásokat anélkül, hogy a rendőröket ért sérelmekről, a rendőr emberek jogairól akár csak egy szót is említenének. Itt és most kérdezem ezért tisztelettel miniszter úrtól, hogy hány rendőr hány napot, hány órát töltött szeptember 17. óta az utcán. Hány rendőr hány órát nézett farkasszemet símaszkos, elbarikádozott és felfegyverzett - merthogy igen, a Molotov-koktél is fegyver - százakkal és gyakorta az őket lelkesen buzdító úgymond békés ezrekkel? Hány rendőr sérült meg, és milyen eszközöktől, a sérülések mennyire súlyosak? Hány rendőrcsaládban ápolnak otthon gyereket, férjet, szülőt? Hány fok volt a hét végén azokban a sátrakban, amelyeket az utcán szolgálatot teljesítő rendőrök átmeneti pihenőhelyéül felállítottak, és amelyeket, jelzem, itt a Kossuth téren fideszes képviselőtársaink megkifogásoltak, miközben a vadkempinggel szemben egy szó kifogásuk nem volt? Egyáltalán, mennyit tudnak pihenni? Mennyi időt tudnak a családjukkal tölteni, különösen a vidékről felrendelt rendőrök? Mert hiszen a normális élethez, úgy vélem, a rendőrembereknek is volnának jogaik, de ahhoz mindenképpen, hogy tisztességesen, együttérzéssel (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) és köszönettel szóljunk róluk. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

Snitt.

Lépdel, cigivel a kézben, grimaszol, ha kamerát lát, s néha sóhajt egy picit, félhangosan csak, nem szemtől szemben. Hát mögött. Hogy miért kell ide média? Meg miért kell ezt itt mutogatni? Mit szólna ehhez az adatvédelmi ombudsman? Repkednek a költői kérdések a rózsaszín kiskosztüm irányából, majd az is rögvest kiderül, hogy a politikus asszony nyilatkozni sem akar.

Rózsaszín ez a világnézet is. Eltakarni, nem mutogatni, szégyellni minden házi feladatot, amit elfelejtettünk megoldani hét év alatt. Mint régen. Elleplezni pótkérdésekkel, ombudsmanozni, miközben épp egy kidőlt falú gyöngyösi putri mellett grasszál a többi politikussal egyetemben, s egy kis purdé épp a saját téglafalukból kiszaggatott téglát töri darabokra a járdán, mellettünk másfél méterre, piszkosan, ápolatlan ruhában, mondat vége.

Kár, hogy ezt most a lengyelek is látták, a lengyel szejm etnikai bizottsága, akik csak azért jöttek hozzánk, mert olyannyira sikerült telekürtölnünk a nagyvilágot azzal, hogy itten kérem tele vagyunk romákat ért konfliktusokkal. Itten kérem, tombol a rasszizmus.

Na tessék. Csak semmi csatakiáltás.

..::efzé::..

2009. szeptember 15., kedd

Gyász, menet

Mintha valami kisördög gonoszkodott volna az idei gyöngyösi szüreti felvonuláson. A tömeg elébb a „Szőlőkivágást vállalok!” feliratú transzparenst olvashatta a vonulók kezében, majd jött sorra a többi „érdekesség” is. „APEH-ellenőrök elverését vállalom!”, és "Seregélyriasztást vállalok!" – szöveg is díszelgett a kezekben.

Mondják, hogy egy városatya keze lehet a dologban. Nos, én hiszek abban, hogy egy politikusnak is lehet humorérzéke, nohiszen, ím' a lenyomat. Kicsit savanyú, kicsit keserű, mégis a miénk ez a humor, mondhatnám a Tanú után szabadon. Meghekkelte a kisördög az ünnepséget, gondolom, jól szórakozott mindenki az ártatlan, de a valóságot tükröző poénokon.

De elég vicces volt-e mindez annak fényében, hogy már a kisbíró is kidobolta: hány gombóc fagyi árát éri ma egy kiló szőlő? Vagy ha másképp kérdezem: van-e ok az ünneplésre? Ördögi kör.

..::efzé::..

2009. szeptember 7., hétfő

Nincsen válság / csak a sírodat ássák

A jövő színe

Tizenhárom oldalas dokumentum készült az MSZP belső műhelyében arról, miként lehetne mind több roma szavazót megnyerni a következő választásokon. A Teleki László által jegyzett dolgozat szerint "meg kell találni az egyensúlyt, hogy a rasszista MSZP-szavazók körében se legyen szavazatvesztés".

Érdekesen épül ez a tábor,
izé: egy a tábor, több a zászló. Mindenkire gondoltak, de egy picit most nehezebb lesz orbánviktorozni egy ilyen klasszikus mondat után.

Szegény rasszista MSZP-szavazók, nem elég, hogy már a Népszabadság szerint is léteznek, még a voksaikra is vigyázni kell ezeknek a szegény, egészséges gondolkodású jó magyar embereknek. Ha továbbgondolom, vannak annyian, hogy érdemes legyen odafigyelni rájuk. És az a bizonyos egyensúly: ha annyi rasszista szavazó van a tarsolyban, mint cigány, akkor némileg ideje lenne átgyúrni a PC-dumát a valóságra. Mikor lesz Rasszista Platform a pártban, illetve - csókolom - akkor most ők hordják majd a telepre a lejárt szavatosságú száraztésztát, vagy a Nemrasszista Platform? Őket hívják fedőnevükön bizonytalan szavazóknak?

Tömegpártoknál nincsenek elvek, veti közbe egy barátom erre.

De mindegy is ez az eszmefuttatás, hiszen nem nekünk szólt a dokumentum, az odabenn szenvedélyesen elkúrtukozó őszinte hangnem termése ez is, ahogy az idézett ember magyarázza:

Teleki László a Népszabadság megkeresésére nem cáfolta a dokumentum tényét, de - mint mondta - ez egy, a párt belső egyeztetésére szánt tervezet, amelyet a szervezeten belül és nem a nyilvánosság előtt kell megvitatni. Teleki hozzátette: az MSZP roma-ügyekért felelős országos ügyvivőjeként feladata a kampánnyal kapcsolatos koncepciók elkészítése, ez az egyik ilyen tervezet.

Mi lehet még a pult alatt, ha már egy szocialista cigány politikus is odafigyel a rasszista szavazóbázis szűzies kis igényeire?


..::efzé::..

Ígéret, szép szó

"A válságkezelő kormány leendő vezetőjeként nincs politikai ambícióm" - Bajnai Gordon, 2009. április 14.

"Megmondtam, és tartom, hogy egy év múlva szeretnék visszatérni a politikán kívüli világba" - Bajnai Gordon, 2009. május 12.

"Ezt én egy szolgálatnak élem meg, de nem szerettem bele a miniszterelnökségbe" - Bajnai Gordon, 2009. július 25.

Holdkomp legyek, ha nem lesz Gordon a következő szocialista miniszterelnök-jelölt. Addigra el lehet adni szemérmes pislogását az ország nagy rendbetevőjeként, a válságot csuklóból megállító vezetőként (beburkolva ezzel a szemérmetlen kis gazdasági stikliket). Jó jelölt, illik a mai trendekbe, vagyis a sorba: jól megszedte magát, átgázolt néhány száz kisemberen, a nép hátán is megél, ugyanakkor jóképű, lehet mamák és anyák kedvence, mint a Medgyessy annak idején. S körben a régi, levitézlett vitézek, közel a tűzhöz, nehogy megfázzanak nekem.

De kell-e államférfinak lenni abban, hogy mindent jól megszorítunk, mindent csökkentünk, meghúzunk?

..::efzé::..

2009. szeptember 6., vasárnap

Büszkeség, bal, és sok előítélet

A képen a csöppet sem provokáló, a társadalomba békésen beilleszkedni kívánó szexuális kisebbség laza, toleráns, vallásában másokat nem sértő kis táblácskája látható. Aranyos. Ennyire lennék én is most jófej az alábbiakban.

A nagykövetségek sora, melyek a fülük botját sem mozdították Sólyom László szlovákiai kitiltására, nagy hangon húztak egyenlőségjelet a demokrácia létezése, illetve a melegek jogainak itthoni elismerése közé. (Úgy látszik, ez a fokmérő, mintha nem épp most kaptak volna lehetőséget regisztrált élettárskodni.)

A jelek szerint tehát minél gyengébb, szétziláltabb a magyar társadalom, annál európaibb. Megvolt a melegkaraván, a hazugság alapú diktatúrában a demokráciát féltő megmondóemberek kipipálhatták, hogy mindenki homofób és náci, itten senki nem toleráns, fertő van, mert nem vagyunk elég nyíltak, a magyar társadalom még nem áll készen az elfogadásra, satöbbi, nem kívánt törlendő. Még egy jobbos almatermelő is kiírta a környéken a Szedd Magad-akciós táblájára, hogy Ősz van, elegünk van a melegekből. Több az undor, mint a tapsvihar.

Ahogy Havas Henrik villanyszámlaügyi főpromóter mondá a hétvégén, az a rossz ebben az egészben, hogy elhitetni próbálják a társadalommal: minden meleg exhibicionista, aki az utca közepén pávatollal a fenekében ugrál technozenére.

"A járatlan ember, vagy egy fiatal azt hiheti, hogy ilyenek a melegek. Nem, ők nem ilyenek. Ezek transzvesztiták, előadóművészek, exhibicionisták, s az átlag meleg nem ilyen, hanem dolgozik, tanul, éli az életét és nem ugrabugrál teherautók platóján."

Felvonultak a "melegek", pont. Akik egyenlőbbek a többieknél, pont.

Ha én böcsületes meleg lennék, jelezném, hogy nem értek egyet a papagájvonulással, mely csak olyannyira provokatív, hogy hermetikusan el kellett zárni az átlagemberektől. ( A szélsőségesek meg úgyis mennek balhézni.) Hallotta bárki is tiltakozni a halk melegeket, hogy "mi is melegek vagyunk, elhatárolódunk attól, ami a felvonuláson van"? Nem.

Megint dobott egy kis cirkuszt a plebsnek Pártunk és Kormányunk, élén az újságíróktól biztonsági embereivel jól hallótávolságon kívül tartott Gordonnal, (saját tapasztalat) , jól felfújva, addig se máson jár az eszünk.

És akkor odamegyen Kláránk és bukott Fletónk, és smaciznak egy nagyot a homótömegben, vagyonalapú nászuk dicsőségére. Heteró melldöngetés, fúj! Micsoda kirekesztés, fúj! (Kláránk ráadásul talpig narancsszínben.) Az első nyilvános visszatérés, mielőtt főpolgámestert csinálnak belőle, de szép. Jól sikerült. De majd kimagyarázzák.

De mi ebben a büszkeség? Ilyen alapon annyi mindenki felvonulhatna, kezdve a létbizonytalanságot alulról verő büszke magyar hitelkárosultakkal, folytatva a vergődő magyar kisvállalkozókkal, az egyre hülyébb ifjakat nevelő pedagógusokkal, s zárva a csirkelábat szopogató kisnyugdíjasokkal. A szőlőjüket büszkén a tőkéken hagyó magyar termelők meg utánuk kulloghatnának.

..::efzé::..

2009. augusztus 31., hétfő

Ördögtől való való

Az elmúlt hétvégén ismét értékes (szabad)időt vesztegettem egy, a nullához alulról tendáló érdeklődést generáló rendezvény előre megfontolt szándékú ajnározásával. Aztán belémbújt a kisördög - mely addigra jól összehányta egy kis piros vederbe bennem az azon a héten összehomokozott rossz tapasztalatokat - és magamban, milyenek is városunk dicső rendezvény-szervezési módszerei így a válság közepén, az orbitális konkurenciát teremtő Budapesttől alig 80 kilométerre. Azaz némi versenyhelyzetben. Barokk körmondat vége, stop.

Szóval figyeltem, ahogy három egymásjóismerőse nagyokat falatoz a műanyag edénykéjéből, s agyaltam rajta, hogy na, vajon kinek szólhat az ételkóstolás eme fennkölt formája. Ott, a félhomályos aulában, csendben, diszkréten, nyilván úgy, hogy az elköltött pályázati pénzt már le lehessen igazolni, de azért kívülállót mégse vonzzon, mert túl sok lesz a mosogatnivaló. Néztem, hogy kanalaz a történész, aki - hogyismondjam - gazdagította néhány fehér folttal városunk történetírását, meg némi veressel is, de megint csak a kisördög szól belőlem. Se egy megnyitó, se egy ember, hogy kérem itten van valami, jöjjenek közelebb. Semmi.

Nem jöttem rá, mire jó ez így. Ha közönségnek szándékozták mutogatni a mutogatnivalójukat, azt előbb meg kellett volna invitálni. Ha egymásnak, akkor meg nem kell közösségi rendezvénynek álcázni - mondta volt bennem legbelül az a csúf kisördög. El is határolódtam tőle gyorsba', s olvasgatni kezdtem nagyhírű, legendás fesztiválunk fizetett köszi-nyilvánítását a 'Piacban, melyből évek óta hagyományosan kimarad az, amit máshol - külön említve - médiatámogatóknak hívnak a másholi szervezők. Most sem volt másképp, mert hát biztosan a szájhagyomány tudósított a - mondom - nagyhírű, legendás eseményről. -mondotta bennem az a szemét kisördög, hogy a villája állna a hátamba, hogy ilyet mer velem gondoltatni, no.

És közben tovább forgattam az egyik barátomtól kapott kiállítás-megnyitós meghívót, melyet egy - még napokig zárva lévő - másik kultúrintézménybe hirdettek meg, melynek weboldalán amúgy egy árva szó sincs az eseményről, rendezőként, helyszínként. És nincs címe sem a tárlatnak, a kiállítás témájának megjelölése is hiányzott, s persze az sem szerepelt a papíroson, hogy szegény - ismeretlen - művész ismeretlen tárgyú tárlata ugyan meddig látható a kisvárosban, hátha valaki arra téved. S hogy amúgy sem tudott senki - eme gerillakampánynak is vacak - promóció után a dologról, - még a hírvivők sem - az talán megint csak a kisördög hibája.

És visszagondoltam a többi érdekességre is, de esküszöm, nincs energiám részletezni, mert nekikeseredem. Azon, hogy miért kell a logikán spórolni...

..::efzé::..

2009. augusztus 24., hétfő

Félresiklott reform


És igen. Hogyan spóroljunk a vezetői fizukkal, szakszervezeti megmondóemberekkel, "has-utasokkal" túlzsúfolt magyar vízfejen? Döglesszük le a felét lent, ha már úgyis fent kéne rajta spórolni. Nehogy már igényes szolgáltatásokkal vonzóvá tegyük azt a szerencsétlen vasutat, a megszüntetett vonalakon úgysem kell végigszaladni többet a szerelvény közepit a vizet se látott felmosófával. Javulnak a mutatók: csökken a bűnözés, kevesebb pályát tévesztett, mozdonyszőke, kissé erőszakos suhanc fogja elvenni a pénztárcánkat az imbolygó, negyvenwattos félhomályban. Csökken a zsebre dolgozó, italtól bűzlő, borostás kalauzok száma. És csökken a csökkenő utasszám, bár ez képzavar, ugyebár.
A kötött pályán döcögő magyar gondolkodás újabb logikus lépése készül, ímhol egész Európa munkahelymegtart meg környezetvéd a vasútüzemeltetéssel, mi még gyártunk egy tonna munkanélkülit. Megtelik a felnőttképzés krampácsolókkal, sorompóőrökkel, meg fenékre pecsételő váltókezelőkkel. A mozdonyvezetőkről nem is beszélve, megannyi csupa-csupa csereszabatos szakma, amihez ugye általában némi vasútvonal szükségeltetik. Meg mozdony, váltó, bakterház és töltés. De majd elmennek a tecsóba' péknek.

Kifogyott a gőz, vakvágány ez, urak.

..::efzé::..

2009. augusztus 18., kedd

Nesztek, vazze' ingyenebéd!

A haladó baloldal haladó fővezíre, Gyurcsány Ferenc ötvenezer forintot adott bele a krízisalapba.
Poénkodhatnék azon - korábbi MSZP-s lélegeztetőgép-kalkulációkat követve - hány családot lehet megmenteni ebből a fagyhaláltól, meg arról is, hány embertől vett dillettanizmusával jó párszor ennyit Országunk Legnagyobbika.

De nem teszem. Remélem, megnyugodott háborgó-harcos blogoló proletár öntudata, villák proletárjai egyesüljetek, éljen az egységes és megbonthatatlan Apró-vagyon.
Pedig tudom, hogy simán két BKV-végkielégítésnyi zsozsót be tudna dobni a kalapba a haladó baloldal legbaloldalibb, legtökösebb nagytőkése. Vacak 50 milliókat felélt a család évente, mesélte anno a Blikknek a főcsetlőbotló.

Helló, szoci szavazók, ez ugye nem ment át az ingerküszöbön?
Majd a jó Bolgárúr kimagyarázza nektek.

..::efzé::..

2009. augusztus 14., péntek

Mélymagyar álom

Azt álmodtam, hogy gyöngyösi megmondóember lettem. Egy a háromból. Szakképzett észkombájn. Középfokú kislexikon. Vagy diplomás ablakzsiráf. Mindegy. Nem ér röhögni, állampolgári jogom, hogy azt álmodjak, amit akarok.

Először is került a szememre egy tisztánlátó szemüveg. Sajna nem a csajokat vetkőztette le az utcán, hanem a politikusokat. Sebaj! Mindent frankón átláttam, azt is, hogy ki hol vett át kenőpénzt, s még azt is, hogy ki hol fog szerda reggel átvenni. Előre.
Beleláttam a zárt ülések jegyzőkönyveibe, mindenki fizetésébe, jobbik agyféltekém legott PPP-t kalkulált, a másik meg államháztartási hiányt számolt. Egyszerre! (Mézeskalácskészítő végzettséggel!)

És a fülem! Na az ugyancsak nem volt semmi! Egy indián megirigyelhette volna! Zárt ajtók mögött meghallottam a hátsó szándékot, a sok-sok szoci mutyit, a fideszes háttéralkukat, a szadeszos cionista maffiát...érted? Mindent, konkrétan, he. Az én Majd Mindent Másképp Csináló Jómagyar Pártomnak nagy szolgálatot tettem, ahogy gyűltek az infók, úgy okosodtam.

A szám pedig...hát az ettől kezdve mindig csak ékeset szólott. Szépet. Tutkót. Persze mindig olyat, amivel nem eshetett valódi bajom. Ha a média jött hozzánk, akkor a hős Magyar Gálya már illegális avatása volt, ha egy perc múlva a rendőrség, akkor meg mezei jómagyar pártgyűlés. (Jolly Joker volt a jelem az oviban.) Nem olyan nagy dolog. Bátorság, biztonság, szélsőség! (Ja, ez egy szocionista duma.)
A kezem szinte ránőtt a billentyűzetre, le sem akadtam álló nap a megyei hírportál fórumáról, amit a többi csoda-érzékszervem megfigyelt, azt egyből kiértékeltem egy-egy mindentudó hozzászólásban. Cseszegettem az újságírókat, mert én, csak én tudom az igazat. Mindenki más hazudik, nekem kérem van egy csodaszarvasos összeesküvés-elméletem kint a panel falán, Trianontól Tel-Avivig teli van GPS-koordinátákkal, az mindent megmond, maga Vona Gábor szentesítette, Morvai Krisztina meg áldást mondott reá.

Csak az agyam, az lenne egy kicsit többre képes. Én lennék Superman. Mehetnék a pokolból az égbe...

Aztán felébredtem.

..::efzé::..

2009. augusztus 6., csütörtök

Idézet

Nem is kérded, merre visznek
Merre szédítenek
Akik semmiben sem hisznek

Mást se hallasz tőlük
Csak hogy mennyire jó lesz neked
Aztán mentik majd a bőrük

2009. július 31., péntek

Tibor vagyok és lódítani akarok


Szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy a balhé után minden felelős a helyén marad, mondhatná bülbülszavú kormányszóvivőnk, Szonár Domonkos a (ki tudja, hányadik) Draskovics-botrány után. (Míg Drazsé amúgy nyaral.) Mi meg ennek örülünk, nem is vártunk mást, megszoktuk már, hogy ha a felelős emberek itten lyukra futnak, akkor egy laza vállrándítással elébb a leleplezőket próbálják bésározni, aztán ha azt is bebukják, elfelejtenek lemondani.

De jól van ez ennek az országnak, nyolc szűk(agyú) esztendő után már teljesen be lett idomítva a magyar szavazó. Úgyse tudja megkülönböztetni a valóságot a Barátok Közt-től, meg aztán a tévésorozaton fontosabb izgulni, az igen komoly befolyással vagyon az ő becses életére. Következmények nélküli osztogatásban élünk, ahol mindenki tökéletesen végzi a dolgát, a Passiót is karácsonykor vetíti húsvét helyett az RTL Klub, csak én vagyok ostoba holdkomp.

Szóval volt egy egyszer már a média által szétcsócsált amatőr diákcsíny. Nyilván a Drazsé nem nézi a hírtévét, nem ér rá. Pedig nem egyszer lement, kiszámítható volt, hogy ott nem a levegőbe beszélnek öt napon keresztül, míg újra és újra elmondták, hogy emberek, karamellpuding került a palacsintába.

Tibor meg volt, és továbbra is hódítani izé - lódítani akart, tehát ő csak szorgosan, meggyőződéssel terroristázott. Nem az eszéért szeretjük, én úgy a Sas-kabaréban tudnám elképzelni az urat, ha nem lenne a Sas is jól megbüntetve.

Pontosan beleillik Tiborunk az átmeneti átmenekítő kormány koncepciójába. Átmenetileg csinált csak hülyét magából. Meg a titkosszolgálatból. Meg a Nemzeti Nyomozóirodából. Meg egy kicsit belőlünk is. És akkor mit mond az MSZP frakcióvezetője a bukta után, miután a saját pofonjukba szaladtak jól bele?

Az MSZP frakcióvezetője szerint nem a videó hitelessége a lényeg, hanem hogy terjed a politikai terrorizmus Magyarországon.


Köszönjük, Emese. Már csak a bizonyíték hiányzik.

Tudjátok mit? Elegem van. Megyek inkább a Szekeres Imihez árvízi hajósat játszani. Éljen az egységes és megbonthatatlan magyar idiotizmus!

..::efze::..

2009. július 29., szerda

Trópusi hőség

Eljött a várva várt pillanat. A sorsfordító. A lélektani határ. Amikor a politikus bácsik egymás alá mennek rúgnak demagógiában, csak hogy eltereljék a figyelmet a lényegről.

Hogyaszongya:

MSZP: szolidaritásból megbukott a Mexikóban nyaraló Orbán Viktor

Budapest, 2009. július 27., hétfő (MTI) - Az MSZP szerint mindennél nyilvánvalóbb jelét adta érzéketlenségének a Fidesz elnöke; miközben a világ és Magyarország súlyos válságot él át, Orbán Viktor Mexikóban, a tengerparton próbálja elviselni a válság hatásait - mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője hétfőn az MTI-nek. Orbán Viktor megbukott szolidaritásból, felelősségérzetből és önmegtartóztatásból - közölte a politikus.
 Nyakó István elmondta, azt, hogy a Fidesz elnökének milyen fogalmai vannak a szolidaritásról, megtudhattuk abból, ahogyan a nehéz helyzetbe került családok megsegítését szolgáló kríziskezelő alapot támadta. "Egyenesen büszke arra, hogy ő nem veszi ki a részét ezen családok támogatásából, és erre buzdított másokat is" - fogalmazott.


2009. július 17., péntek

Egy kis bibi














Érdekes egy város ez. Csak a legutóbbi néhány nap termése alapján futottam át, mennyi minden megy a legnagyobb rendben.

Például a hőségriadó ellenére most inkább nem locsolják a közterületeket, pihen a locsolókocsi, kikötötték, mondá a vers. Spórolás van.

És íme, a másik gyöngyszem: (kép oldalt) a gyöngyösiektől jól elkerített múzeumkertbe ingyenes rendezvényt szerveznek. Csak a belépőt kell megvenni. És oda van írva: főtámogató a Mátra Múzeum. És a gyöngyösi önkormányzat.

Ha rosszmájú lennék, megjegyezném: lehet, hogy az a "főtámogatás", hogy a zenészeknek legalább nem kell fizetniük, hogy játszhassanak. Vagy az, hogy nem biztosítanak székeket a rendezvényre?

A szándék jó, de a szervezés zavaros. És mit szól a gyöngyösi polgár, aki olvassa ezt a hirdetési lapban?

Minden nagyon szép. Minden nagyon jó. Mindennel meg vagyunk elégedve. Nem én mondtam. De attól, hogy én nem mondom, még beszédtéma a városban....

..::efzé::..

2009. július 13., hétfő

Wrong

Ezekben a néha beöltözős-szétverős, néha beöltözős-tétlenül nézős hetekben idézzük fel újra egyik klipünket.

Új húrokat pengetnek, zenetörténéssel az élen

Laza hétvége a liberálisoknál: a párt frissen megválasztott elnöke felszólította a frakcióvezetőt, hogy azonnal mondjon le. De a frakcióvezető ezt nem tette meg, hanem eltávozott a rendkívüli küldöttgyűlésről. STOP.

Az új pártelnök szavahihető, szerethető és gyakorlatias pártot szeretne, mely következetesen kiáll értékei és álláspontja mellett, hazaszerető, és egyúttal felelősséget vállal a határon túli magyarok sorsáért is. STOP.

Pont, mikor vége van a Pártnak. Nahát. STOP.

A pártelnöki székért induló egyik bukott jelölt mára már ki is lép a Pártból. A Pártból kizárhatják a le nem mondó frakcióvezetőt. A korábbi elnök meg nem merte nevén nevezni a frakcióvezetőt, mint fő ellenfelét. Sőt, a frakcióvezető - mondván, ők az utolsó működő része a Pártnak - szembehelyezkedik bárkivel, mert ő tökéletes. De akkor miért nem indult el pártelnöknek, ha irányítani akar? És hol lesz majd pár hónap múlva, ha végleg szétverte a Pártot? STOP.

Médiapárt, médiavergődés. STOP.

..::efzé::..

Pedig mindenkinek ordítania kéne

Strucc, politika


Többen feltették a múlt héten a Nagy Kérdést: miért kell egy közszereplőnek - magánemberként - blogot írnia?

Miért ne lehetne?

Vegyük sorra az indokokat.
Mert minden egyes blogbejegyzéssel saját magát billenti újra és újra fenékbe a blog írója. Ebben hálistennek blogírás nélkül is jócskán részesül, vagyis ez nem lehet indok a hallgatásra. Aztán ott van a kisvárosi feeling, amikor mindenki ismer mindenkit, mindenki lefeküdt mindenkivel, mindenki tett szívességet mindenkinek, illetve mindenki lekötelezettje valahol valakinek a mi kis hűbéres demokráciánkban. (Piciny áthallás a középkorból.) Nem kívánt törlendő.

Miért lehet?

Mert elkülönül a közszereplő dolga a magánember magánvéleményétől. (Lásd még fenn, a blog mottóját.) Mert ha valamiről nem beszélünk, az attól még van. Mert demokrácia van. Mert bajok vannak. Mert tucatnyi dolog rosszul működik a városban. Mert lehetne jobban csinálni. Mert többet lát az ember, mint amiről hírt ad. És amit akkor lát, az a valóság, a píármentes.

A valóságot bemutatni pedig tanulságos. Úgyis mindenki látja. Aki engem ezért bírál, az is. Aki elkendőzi a problémát, az is.

Hát ezért.

..::efzé::..

2009. június 30., kedd

Érdekes

Pártdelegált kérdezi: miért köthető egy civil egyesület egy párthoz? Másik pártdelegált kérdezi: fog-e magánvállalkozást működtetni a civil egyesület a tanodájában? És hol van a hatástanulmány? És hol vannak a pontos számítások? És mi lesz így az iskolákkal?

Nagy, fontos, életbevágó kérdések ezek. Lényegesek. (Előre lekoreografált mellébeszélés.)

S az összes pártdelegált egyre azon morfondírozik, hogyan lehetne keresztbetenni egy országszerte bizonyítottan hasznos roma célnak. Már minden területet végigsoroltak, megvizsgáltak minden szempontot, beleértve a Merkúr és a Hold potenciális együttállását, és a Baktérítő környéki halrajok vonulását is. (Mellesleg nekik nem volt eddig hasonló ötletük, pedig a pályázatok megvoltak eddig is, és nyilván a szavazati többség is.)

Mindez abban a pártban, amelyik - jobb ötlet híján az utolsó fegyver a demagógia-alapon - rasszizmussal riogatott a legutóbbi kampányában.

Számolgatnak. Pedig csak egy lepukkant kocsmát kéne kimeszelni, megtelne élettel, a cigánygyerek meg elfoglalná magát. A kocsma a kutyának nem kell, mondjuk ki: épp azért, mert cigányok laknak mellette. Ott áll a műemlék épület, eszi a penész.

Azt beszélik a városban, hogy a környék képviselőjének szúrt szemet az ötlet. Innentől kezdve a társai láthatóan időt húznak, magyarázkodnak. Még azok a frakciótagok is, akik már láttak közelről barnabőrű embert. Sőt: mintha kimondottan nekik osztották volna le a fogadatlan szkeptikus szerepét.

Az a párt, amelyet viszont rasszizmussal vádoltak (többek között) a rasszizmussal riogatók - nos, azok megértették a civil kezdeményezést. Nem látnak már előre kuplerájt a kocsmában, ehelyett értik, hogy valamit tenni kell. És mellé az egy szem liberális is érti, mi a lényeg. Végre.

Így bukik el az amerikai támogatás (8-9 millió forint a felújításra) , mely mellé a gyöngyösi önkormányzat nem tesz le évi egymilliót. Így döntöttek, hiszen nagy a büdzsészigor.

Majd két órával később havi 3 milliót (évi 36-ot) szavaztak meg egy olyan sportcsapatnak, melyet sorsára hagyott az alapítója. Mondván, ez jó a városmarketingnek.

Szóban mindenki állati nagy jogvédő. És tettekben? Hozott ötlet alapján sem?

"Üljünk le. Beszéljük végig." Eddig jutott el a végiggondolásban kedden az Időhúzók Társulata, amikor már majdnem megvolt az összpárti egyetértés. És ezt pont egy romák lakta körzet képviselője mondta. Mintha nem ismerné kútmélyen a problémát.

Kisváros. Provincializmus. Politikai döntés.

Ez is egyfajta városmarketing.

..::efzé::..

2009. június 29., hétfő

Ovis illemtan kezdő szélsőségeseknek


Kedves Kispajtás!

Te, aki frissen érkeztél - mondjuk ki, némi süket demagógián hizlalt tábor élén - még bizonyosan zavartan forogsz a magyar politikai élet kicsiny küzdőterén. (Nevezzük a következőkben egyszerűen dedónak.) Ez nem baj, így szokott lenni.

Kezdetként viszont elég erős, hogy nem egyszerűen belépsz, finoman kocogtatva, majd illedelmesen bemutatkozva a nagycsoportban már kissé korábbról ott lézengő kispajtásaidnak, hanem egyből tornacipőt próbálsz mindegyik orrába nyomni. Jobbra is. Balra is.

Rugdosódsz, vagánykodsz, hogy na, majd te jól megmutatod, mi a menő a homokozóban. Mindenkinek homokot próbálsz szórni a szemébe, hogy ne lásson tisztán. Azt hiszed, hogy majd te egy csuklómozdulattal jó irányba forgatod az ovi kisvillamosát a KRESZ-szőnyegen, mert te tudod az egyetlen frankót.

Levérbírázod az óvónénit., s ráborítod a spenótot arra, akinek más a véleménye. Érvek helyett kiscsoportos dacból nyomod, hogy majd hozod a bátyádat, mer' az erősebb. Meg jól megmondasz apunak. Aki meg nincs veled, az sarokba térdel, kukoricára, kimarad a dobásból, satöbbi.

Persze ezzel a szóhasználattal, ezzel az üres érvrendszerrel mindenki tudna valamit kezdeni, de valószínűleg azért nem teszi, mert kevés százon. De majd rájössz.

Ha még csak az európai ovinál tartasz, várd ki, míg bejutsz a magyar oviba, s csak akkor törd a fejed egyből az ovi vezetésén. (Ahhoz általában szavazati többség kell.)

Ez egy ilyen ovi! Szar, középszerű, de legalább nem diktatúra. És néha hallgass az óvónénikre...

Ők osztják a tejbegrízt.

..::efzé::..

2009. április 28., kedd

Kauszt-rendszer



Vannak egyik oldalon az inkvizítorok, akik haszonszerzésből / egyéni családi tragédiából / politikai nyomásra tevékenykednek az ügyben. Megfelelő aláhúzandó. Szemben velük a tagadók, akiknél tényleg nem tudom, mi lehet a helyes megfejtés.

Hátul meg a csendes köznép, ugyancsak kettészakadva. A pavlovi reflexből látványosan ejnyebejnyéző, a leckét jól megtanult vazallusokra, akik nem mernek kétkedni, nehogy bajuk essen, és a gondolkodók táborára. Akik meg tényleg kussolnak.

Szerintem a túltagadóknak nem kéne teret adni, de bebörtönözni sem kell őket, majd kinövik. Ámerikában semmilyen mértékadó média nem ad nekik felületet, de a saját kis szócsöveiken keresztül azt trombitálnak a saját, erre fogékony haverjaiknak, amit csak szeretnének. A szólásszabadságot sem fair kirekeszteni. Mondja el mindenki a frankót, ahogy szeretné. Majd meghallgatom. Vagy nem. Véleményszabadság, meg letöltendő börtön.? Hm.

A magyarországi ürügypoliticizmus jól előrángatja a kérdést. Szezonja van. Április, május.

Ja, igen. A holokausztról beszéltem. De beszélhetnék ugyanezzel a szókörnyezettel akár a kommunista terrorról is.

Ízlés szerint választhatsz.

..::efzé::..

2009. április 20., hétfő

A Szabadság úti harcos

Minden jó riport a kocsmában indul vidéken, így leljük meg a posta melletti bázist. Ami egy teljesen átlagos falusi ház Szurdokpüspökiben a Szabadság úton. Hol lakjon egy XXI. századi forradalmár, ha nem itt...

"Mondjon le!" - harsogja a fekete kerítésre mázolt fehér felirat.

Háttér és képgaléria.


Ez a hős szivárogtatta ki Gyurcsány Ferenc öszödi beszédét, mondják. Afféle modern Che Guevara lehetett az úriember, akinek legott eszébe jutott, hogy jól meg kellene ölni a bolíviai elnököt. Neki nem azt ajánlotta, hogy mondjon le. Volt valami fegyver is nála, mint valami vacak zs-kategóriás moziban. Vagy igen, de ezt nem tudjuk egyelőre.

Rambo, első vérig.

Menyasszonya mindent cáfol, miközben beszélgetünk, nézem mögötte a fáról lógó csontokat, a félbetört kő vöröscsillagot, Rákóczi Ferenc mellszobrát (hátat fordít a látogatóknak, ő is igazi lázadó) - forradalmi emlékek hevernek mindenhol, mint egy rossz múzeumban. A rendőrség szerint tucatnyi fegyver meg bomba is volt bent, a lány szerint minden hatástalanított volt. A fene se érti.

Áldozatul estek a srácok a bolíviai belpolitikai eseményeknek, harsogja a hírtévé. Ők csak célba lövöldöztek, ott nyilván a helyi El Presidentére. Lehet, hogy Eduardonak agyára ment a horvát oldalon lekövetett délszláv háború, vagy a temérdek elkövetett haditudósítás. Nem tudom, mi a fene ez a gerillásdi. Fogalmam sincs, ki volt ez az úriember, amíg le nem lőtték pár időzónával arrébb. De hogy olyan hős lesz lassan, mint a Whiskys, az jól látható. A mi kis modern Rózsa Sándorunk.

Rózsa-Flores Eduardo. Halottakról jót, vagy semmit. Érted? Haltak. Világszabadság.

Tetszettek volna nem forradalmat csinálni?

..::efzé::..

2009. április 18., szombat

Ákos: mindenki félelemből kussol

Budapest Balett: Bolero, Mátra Művelődési Központ, 2009. 04.18.












Mint a népzenének a NOX, úgy kell a balettművészetnek a Budapest
Balett. Bolero című előadásuk modern zenei alapokon nyugvó klasszikus
dallamokra lett koreografálva.

A társulat a II. Gyöngyösi Művészeti Hetek egyik fellépőjeként
kápráztatta el a közönséget a Művelődési Központ színpadán. Az értő
közönség pedig - ha itthon kevésbé is - a jelek szerint külföldön
eléggé fogékony rájuk: nemrég az USA-ban, Kanadában is ezzel a
darabbal léptek színpadra.

A kétszer negyven perces előadás hat különböző, a szerelem köré épülő
produkciót mutat be. A táncosok fürdőruhában, farmerban és
ősember-gúnyában is ropják, a darab központi eleme az erotika. Az
összes mű (Csillagvárta, Szabad percek, Városban, Levél Martha
Grahamnek, Tangó és Bolero) témája a szenvedély és a vágy.

- kép és szöveg: fz -