"Az én fegyverem nem a csatakiáltás, hanem a szívós, kitartó munka. Én úgy vélem, hogy sokkal többet segíthetek, ha nem a személyemet, hanem a képviselt ügyet tolom előtérbe. A munkám és saját magam sikerét nem a velem készült riportok, hanem az elért konkrét eredmények számában mérem."
Nos, ez a jelmondata. Egy nappal később nézegetem a frappáns, büszke önéletrajzot is. Városi, majd megyei pártbizottságon kétféle "szakterületen is politikai munkatársként" dolgozott, közben elvégezte a Politikai Főiskolát. MSZMP tag volt. Orosz középfok. Megyei pártirodavezető lett az új pártban. Vezetőségi tag, az országos központba került, nyilván azóta is rajta tartja ujjait a társadalmi igazságtalanságok ütőerén. Országos választmány, megyei elnökség, megyei közgyűlés, majdnem frakcióvezetés, majd rendes. Listás után egyéni ugródeszka. Társadalompolitikai alelnökség. Csupa-csupa apró győzelem, mindig csakis felfelé a ranglétrán, világbéke, költségtérítés. Élharcos, előre az egységes és megbonthatatlan magyar jólétért, satöbbi.
Az önéletrajzban valamiért egy mondat sincs szolidaritásról, az elesettek oltalmazásáról, a bérből és fizetésből élők védelméről. Egy árva szó sem a baloldal régi jó frázisaiból. Tehát ezt nem illik firtatni. Csak a szigorú pártkarrier van felsorolva, káderről káderre, vadászattól vacsoráig kipipálva nyilván.
Biztosan a párt egyik fontos embere tehát ő, mégsem szán egy árva szót sem azoknak, akiknek a védelmét az általa alelnökölt parlamenti grémium felvállalta.
Snitt.
Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az emberi jogok jegyében hetek óta harsány védelemben részesülnek gyakorta csupán békésnek mondott tüntetők, védelemben részesülnek köztörvényes bűnözők, vandálok, randalírozók. Fideszes képviselőtársaink hétről hétre egyre drámaibb hangon emlegetik fel a rendőri túlkapásokat anélkül, hogy a rendőröket ért sérelmekről, a rendőr emberek jogairól akár csak egy szót is említenének. Itt és most kérdezem ezért tisztelettel miniszter úrtól, hogy hány rendőr hány napot, hány órát töltött szeptember 17. óta az utcán. Hány rendőr hány órát nézett farkasszemet símaszkos, elbarikádozott és felfegyverzett - merthogy igen, a Molotov-koktél is fegyver - százakkal és gyakorta az őket lelkesen buzdító úgymond békés ezrekkel? Hány rendőr sérült meg, és milyen eszközöktől, a sérülések mennyire súlyosak? Hány rendőrcsaládban ápolnak otthon gyereket, férjet, szülőt? Hány fok volt a hét végén azokban a sátrakban, amelyeket az utcán szolgálatot teljesítő rendőrök átmeneti pihenőhelyéül felállítottak, és amelyeket, jelzem, itt a Kossuth téren fideszes képviselőtársaink megkifogásoltak, miközben a vadkempinggel szemben egy szó kifogásuk nem volt? Egyáltalán, mennyit tudnak pihenni? Mennyi időt tudnak a családjukkal tölteni, különösen a vidékről felrendelt rendőrök? Mert hiszen a normális élethez, úgy vélem, a rendőrembereknek is volnának jogaik, de ahhoz mindenképpen, hogy tisztességesen, együttérzéssel (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) és köszönettel szóljunk róluk. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)
Snitt.
Lépdel, cigivel a kézben, grimaszol, ha kamerát lát, s néha sóhajt egy picit, félhangosan csak, nem szemtől szemben. Hát mögött. Hogy miért kell ide média? Meg miért kell ezt itt mutogatni? Mit szólna ehhez az adatvédelmi ombudsman? Repkednek a költői kérdések a rózsaszín kiskosztüm irányából, majd az is rögvest kiderül, hogy a politikus asszony nyilatkozni sem akar.
Rózsaszín ez a világnézet is. Eltakarni, nem mutogatni, szégyellni minden házi feladatot, amit elfelejtettünk megoldani hét év alatt. Mint régen. Elleplezni pótkérdésekkel, ombudsmanozni, miközben épp egy kidőlt falú gyöngyösi putri mellett grasszál a többi politikussal egyetemben, s egy kis purdé épp a saját téglafalukból kiszaggatott téglát töri darabokra a járdán, mellettünk másfél méterre, piszkosan, ápolatlan ruhában, mondat vége.
Kár, hogy ezt most a lengyelek is látták, a lengyel szejm etnikai bizottsága, akik csak azért jöttek hozzánk, mert olyannyira sikerült telekürtölnünk a nagyvilágot azzal, hogy itten kérem tele vagyunk romákat ért konfliktusokkal. Itten kérem, tombol a rasszizmus.
Na tessék. Csak semmi csatakiáltás.
..::efzé::..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése