2010 augusztusát írjuk. Zajlik Gyöngyös erős várának bevétele, vagyis a rég áhított nemes versengés, amely kéretlen krónikánk által a következő néhány kulcsmondatban egyszerűen összefoglalható azok számára is, akik nem követték
maffiasorozatunk előző 331 részét a legutóbbi fejleményeket a demokrácia épülésére szolgáló lovagias megmérettésben.
Tehát, királyi ünnepünk előestéjén az a nagy büdös helyzet, hogy a dolgok mai állása szerint bizton állítható, hogy regnáló
Hiesz György államépítő Szent István királyunk örökébe kicsiny vidéki végvárunkban immár négy nemes lovagi csapat kíván lépni. Miután kard és lovagi tornák helyett manapság az úgynevezett választópolgárok döntenek a trón sorsáról, nehezebb a helyzet, mint amikor egyszerűbb volt lenyilazni az ellenfeleket, de azért úgy hírlik, hogy szorgosan dolgoznak a poroszlók is.
Szóval, a régi várúr alaposan megfogyatkozott számú, ám érdekek által annál eltökéltebb vörös lovagjaival száll harcba, a csapat címerét
a mai divat szerint Szanyi Kapitány útmutatásai alapján eltakarják a mellvérten. Ehelyett egy úgynevezett lájkjel mutatja korszerű küzdeni vágyásukat. Mellettük szól vala, hogy sok esztendeje építik birodalmukat, s erős kézben jól őrzik végváruk bástyáit.
Az ősmagyar lovagok is nemrég errefelé lovagoltak már, ám nem hoztak magukkal saját bálványt, ezért jobb híján a narancsszín lovagok vezérét magasztalják. Mellettük szól vala, hogy velük vagyon az igazság, hiszen ősmagyarnak lenni a tudás záloga, mely a kurucinfó nevű annáléban rejtezik. A lovagok innen veszik örök erejüket a folyosói és az úgynevezett anális fenyegetős nézeteltérésekben.
A narancsszín lovagok egy egyelőre titkos programmal mérkőznek meg, és nem kérnek az ősmagyar lovagok kéretlen dicséretéből. Alispánuk ugyanis kihirdette nékik már, hogy aki más lovagokkal burkoltan, vagy nyilvánosan szövetséget köt, legott a porba hullhat a nehéz háborúságban, mert rögvest elveszti szilárd narancsszín vértjét. Mellettük szól vala, hogy már övék szinte az egész Birodalom.
Indulnak vala a zöld lovagok is, civil gúnyában, közöttük két
levitézlett renegát vörös vitéz, akiket még nem tudjuk, mi vezet. A pergamenjeik tele vannak
álmodozásokkal nagyívű gondolatokkal, ki tudja, meddig viszi őket a lendületük. Viszont ők vért nélkül indulnak a csatamezőre, rajtuk csak a jó Isten godviselése vagyon, kérdés, mire elég ez szigorú aranydukátok nélkül. Mellettük szól vala, hogy azt mondják: nem függenek sem narancsszín, sem vörös uralomtól.
A tatár lovagokról viszont semmi hír, pedig ők is többször jelezték hírvivőjük útján, hogy megküzdenek, ám nyomuk veszett. Állítólag most már nem érdekli őket a dicsfény,
semmi sem hajtja őket, ám a narancsszín lovagoknál még látható egy tagjuk mutatóba.
Mellettük szólna vala, hogy.
Eddig tart vala az első két hét írott története a
hatalom megszerzésére irányuló helyezkedésről jó vitézek nemes cselekedeteiről. A csatamező krónikása most pár napig leteszi a madártollat, mert azt mondták néki valahol: kard által vész mind, ki tollat ragad.
..::efzé::..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése