2010. szeptember 9., csütörtök

KampánySzubjekt 11: Egy klikk a klikkekre


Hajózzuk körbe a Gyöngyösön induló pártok kicsiny webkikötőit, nézzük, mennyi hasznos információt tudhatunk meg, ha kényelmes módon nem turkálunk a szemeteskosárban a szórólapok után, hanem inkább csak körbeklikkelünk.

Tegyük fel, hogy 2010-ben, az internetkorszakban élünk, és idézzük fel azt is, hogy a gyöngyösi mozgalmak túl sok energiát eddig sem fordítottak a netezők tájékoztatására. A legtöbbször mindössze a központi konzervanyagokat közvetítik, és nem igazán használják ki ezeket a modern kommunikációs felületeket. Ezeket kompenzálandó rohammunkában a nyár végén több jelöltet felregisztráltak a Facebookra, ennél a lépésnél azonban megakadt a lendület: nincs aktivitás, kevés kivételtől eltekintve a jelöltgetésen túl nincsenek átadandó üzenetek. A blog pedig tulajdonképpen ismeretlen fogalom a mai gyöngyösi politikai közéletben, holott a fővárosban kampány-alapelem. De majd talán egyszer eddig is eljutunk.

Nézzük a mai menüt, a legaktívabbak eddig a Civilek Gyöngyösért jelöltjei, náluk nyilván a spórolás egyik formája, hogy az interneten népszerűsítsék magukat. Van fórum, vannak programok, fotók, célkitűzések, médiaszereplések, és itt a közismert logó, amely korábbi postom alapján is tudható, hogy valahonnan kissé ismerős. Az is spórolós. De legalább beindult a párbeszéd. Ami máshol nem látható.

A korábban a városi MSZP honlapjáról (http://www.mszpgyongyos.hu/) visszamosolygó jelöltek ma új domain név alatt, álnéven nyomulnak, gondolom, Szanyi Kapitány országos bújócskás-megújulós stratégiájának megfelelően. Az új weblap teljesen halott volt hetekig, mondjuk ki: előbb promózták, mint ahogy lett volna mit mutogatni, a kopogtatócédulák leadásáig azért sikerült némi tartalommal feltölteni. (Most tele van szebbnél szebb fejlesztős képekkel a szokott sportberuházásaink-Mátra Múzeum kampányvonalon, de ezekről később, amikor majd a választási ígéretek összehasonlítása következik.) Még mindig vissza-visszaköszön a Feltöltés alatt! felirat. Semmiből nem sejthetem, hogy amúgy ugyanaz a cégér, mint a régi csapatnál, hiszen sehol nincs logó. Pedig a párt állítólag vállalja a baloldaliságot.
Van viszont a baloldali fogyasztói társadalom jegyében nyereményjáték, LCD-tévéért, de nem az nyer, aki kitalálja, hogy ezek a hölgyek és urak vajon akkor az MSZP itteni felhozatalához tartoznak-e, vagy csak egy kis deja vu-érzésünk van, amit könnyen ki lehet kezelni.

update: azóta itt, Hiesz György reaktivált párthonlapján is megjelentek a jelöltek, az anyagok - és az MSZP-logo, a fotós viszont láthatóan úgy összenőtt a Photoshoppal, mint Fásy Ádám az ATV-vel. (Nem baj ez, csak igénytelen.) Remélem, van, aki magára ismer a túlkozmetikázás után, illetve a szavazók a jelöltekre...;)

A Fidesz korábban ismert gyöngyösi oldala teljesen üres. A jelöltek alapinformációit és a párt-elérhetőségeket ma Balázs József honlapján érhetjük el, egyelőre csak a neveket.

A Jobbik gyöngyösi oldala ugyancsak tartalmas, informatív, de a jelölteket sehol sem leltem fel. Pedig külön menüpont van róluk. Ezért jöttem volna. Majd legközelebb. Ablak bezárása.

..::efzé::..

Nincsenek megjegyzések: