2008. október 4., szombat

Kvittek vagyunk

Alaphelyzet: miután a gyöngyösi szocialisták jól felszólították a gyöngyösi Polgári Összefogás Frakciót, hogy az apollósdi után kérjenek bocsánatot, a gyöngyösi Polgári Összefogás Frakció stratégái - egy hónappal később - szintén arra a lehetséges retorzióra jutottak, hogy jól fel kell szólítani a gyöngyösi szocialistákat bocsánatkérésre, mert rágalmazták a jobboldalt. A korrektség jegyében megvárták a közigazgatási hivatal szocikat elmarasztaló döntését, amit nyilván a szocik szokás szerint vitatnak; volt már ilyen, több is veszett Mohácsnál, mondhatnám. De ezt a szocik mondják látszólag. A törvényességhez csak a politikusok értenek, úgyhogy itt nyomok egy pause-t, és konstatálom, hogy akkor most kvittek, no.

Kezdjük újra, íme a mai mottó:

A média nem attól kiegyensúlyozott, hogy közismerten elfogult emberek időnként megcsóválják a fejüket saját táboruk hülyeségein, és a médiának tükröt tartó testületnek sem az lenne a dolga, hogy a jelzőket patikamérlegen mérlegelje.


Írta ezt Pálinkás József akadémikus korában a fidesz.hu-n. És most jöjjön a neheze, én már előre is bocsánatot kérek, hogy megírom, de ugyanezek a fent emlegetett polgári stratégák mostanság egy közszolgálati televízió működését szeretnék hmmm... hogyismondjam, befolyásolni. Megmondani ezt-azt. Engedélyeztetni és minősíteni műsorvendégeket. Jelezni, hogy sokkal többet piszkálhatnának minket, csak irgalmas szamaritáriánusként olyan rendesek, hogy eltekintenek tőle. A pénztártól való, esetlegesen nem kedvező távozás után finoman további médiumokban való besározásra utalni. Meg még ki tudja, mit. A következő hetekben majd tisztul a kép arról, mi ez az akció.

Mert per pillanat nem nagyon értjük, így 2008-ban, a pártfüggetlen sajtó és a demokrácia idején. A jövő elkezdődött?

f.z.

Nincsenek megjegyzések: