Kisült

Jó társaságban bárkiből előjön a háziasszony. Mert ha mástól nem, egy politikustól mindig tuti biztosat lehet tudni a rétessütés titkairól. Példának okáért, hogy réteslisztből készül, és a végén nem jut belőle mindenkinek. Van, akinek meggyes, van, akinek csak egy nagy túrós. Mazsolával. Az államtitkár elvtárs régi pártkatona, úgyhogy nem sült bele a félreérthető hasonlatokba. Na jó, elárulom, hogy a nyugdíjakról bírt ilyen zseniális szociológiai meglátásokba bocsájtkozni.

Nyugdíjas fórumon jártam, persze szocialistán, csak ez nem volt odaírva. De elég gyorsan kiderült, hogy mennyi az aktuális kormány-jóhír, meg a keresetlen agitprop; visszarepültünk húsz évet, s megtudtam, hogy a magyar gazdaság oly stabil, mint a magyar forint, mert Országunk Apái vállt vállvetve támasztják meg Nemzetünk Aranyrudait ebben a nagy világvégében, nehogy ránk dőljenek. Kiderült, hogy minket irigyel egész Európa, az ebadta románjai még autópályát se képesek építeni, mivel ha nekünk nyolc, akkor nekik meg legalább húsz kéne, hogy szelje keresztbe-kasul Transzszilvániát. Sőt, a mi forintunk meglátszik, mily erős, hiszen támadják. Miközben a Pannon Puma csendben felüvöltött a magyar ugaron, Nyakó István már pötyögi befelé az új gazdasági dicshimnuszt a Wordbe.

Aha. Node! Jő a baj!

A megvédett nyugdíj-forintokból nem egyenlően csepeg mindenki homlokára, vannak, akik "rosszkor mentek nyugdíjba", s vannak, akiknek fizet az állam, akár a katonatiszteknek. Igen, nekik. Meg a hadsereg titkárnőinek, "a nehézbombázóknak", mert hát azzal nincs baj, aki a Sínai-félszigeten ázott-fázott - adomázott a színészi képességekkel is igencsak felvértezett államtitkár a hadügy nyugdíjbástyáiról. Majd a szűk családról, mert hiszen úgy hozta a balsors, hogy közülük négyen gyorsan elvittek valami szövetkezetet a kilencvenes évek elején, de óh, jaj; nem fizettek elég közterhet. Pedig az államtitkár úr már akkor évente emelte intésre ujját, hogy rosszul csinálja az anyós: Csöpike, ne metlakit vegyél, fizess bele a nyugdíjalapba! Innentől klasszikus tücsök és a hangya-sztori, La Fontaine elégedetten dől hátra. Hát persze, hogy az anyós rosszul járt. A szocialista anyósok közül sem mindenki jó üzletasszony.

A rétesre visszatérve: kisült, hogy már megint a nyugdíjakat emelik, nem az aktív dolgozók bérét, s a többi csak demagógia, meg töltelék, hiába húzzák-vonják: van kétmillió aktív munkavállaló, meg hárommillió nyugdíjas. Elhangzott. Százezer forint nyugdíj meg kevés a magyar nyugdíjasnak, kell tizenharmadik-havi, jubileumi, tervezett, garantált, rendkívüli, meg pünkösdi is. Alkalom szüli az emelést. Ülnek otthon a nyugdíjasok, kis abakusszal az ölben kötőtű helyett, s nézik, nézik az inflációs görbéket, hogy eléggé görbül-e utánuk a szelvény számsora. Mert ha nem, átszavaznak máshová. A nyugdíjas kiemelt szavazó.

Ha kisült már, megehetjük melegébe'. Csak lenne, aki megtermeli a belevalót. Ha már nincs otthon feldarabolt szövetkezetünk...

f.z.