2008. augusztus 29., péntek

Bársonyos forradalom

Ilyen csendben újra nekiállni leszakítani Mátrafüredet Gyöngyösről a korábbi, vérre menő, ádáz médiaharcok után azért nem semmi. Semmi médiaháttér, semmi hír, de azért beindultak a folyamatok, amiről egyelőre keveset tudni.

Pedig voltam én kommunista médiamunkás, voltunk elhallgatók, talán még a sarkvidék felett is mi lyukasztotuk tovább az ózonpajzsot.

A régi forradalmárok sincsenek már sehol, időközben ugyanis megszülettek a nagy, árokbetemető bizniszek, jól megy a lázadó-közeli cégnek a sokat szidott politikai ellenfél farvizén, ennyit megért kicsit tolakodni. Százmilliós kutatás-fejlesztés az egyetlen tuti hátszéllel a hát mögött, vitorlát fel, fáklyát be, hadd mutassa az utat. Azokról az üzletekről nem beszélve, amelyek az önkormányzattól csurrantak-cseppentek. Mesterségünk címere.

A szóbeszéd szerint most egy D-betűvel kezdődő gazdasági nagymogul generálja a nagy szakadást, nyilván van az a pénz, amiért korpásodik az ember haja, ezt már megmondták a női magazinokban is. De mégis: annyira titkos ez az egész leszakadósdi, hogy mi is csak véletlenül tudunk róla.

Talán nem véletlenül.

f. z.

Nincsenek megjegyzések: