Kedves Naplóm!
Ma 2010. augusztus tizedike van. Már hónapok óta nem én vagyok az Ember,Aki. Csúnyán belebuktam, már a Párt sem vállalt fel. Se a régi, se az új. Hiába forogtam körbe-körbe megint, mint a ringlispíl.
Rosszul esik, nagyon rosszul, nem elég, hogy így vége lett a mentelmi jognak, és hetente a rendőrségre meg az ügyészségre kell járnom az elmúlt két ciklus miatt a régi haverokkal, már a Nép sem néz fel rám. Sőt, megvet. Hiába vettem meg sokakat.
Egy ideig persze akkor is gondolkoztam én, hogy meg kéne javulni, de sajnos vitt előre a tudat, hogy a Nép úgyis hagyja, akkor meg már miért ne csináljam. A Rokonok is csinálták. Senki nem ütött a kezünkre. Ez volt a mi kis játékunk, ha már máshová úgyis kevesek voltunk százon, legalább itt kiélhettük magunkat mindannyian.
Nem is gondoltam volna, hogy egy vacak blog, vagy mi erre képes, hogy közvéleményt formál. Hiába volt az irodámban kiállítva az a böszme nagy Közszereplés-könyv, nem olvastam el. Nem volt nekem erre időm, pedig olyan mutatós egy kiadvány. A Ciki Helyzetekben Olykor Zsemle Mögé Bújó Barát ugyan jelezte, hogy baj lehet, de megnyugtatott, hogy semmi gond, csoda, hogy van net a városodban, főnök, ha már aszfalt nincs. Majd elintézzük, ahogy szoktuk. Megíratjuk a frankót.
Hát intéztük is, önmagunktól egyre okosabbak lettünk, s lőttük közben az öngólokat. Fogyott a csapat meccs közben, meg a zsozsó, de osztottam az észt. Meg a pénzt. A félidőben megveregettük egymás vállát, hiszen ideig-óráig mindig bevált az öltözőben megbeszélt lestaktika, tapsoltak a bértapsolók. Függöny behúz, redőny le, s hogy mit szól és tud a külvilág? Kit érdekelt! Hogy a városon röhög a fél megye? Kit érdekelt! Hogy semmi nem fejlődött, csak a Lapban? Kit érdekelt!
Éltünk a boldog tudatban, hogy úgysem fog kiderülni semmi, úgysem kerül nyilvánosságra, mert mindenki a tenyerünkből eszik, vagy a hátsónkat nyalja.
Csak a ló. Az megdöglött.
f.z.
