2008. július 25., péntek

Semmi vész!

Újsághirdetésben keres friss munkaerőt a Védők Által Védett Kórházba a Cég, miközben azzal büszkélkednek, hogy egyre több jelenlegi munkavállaló írja alá velük új munkaszerződését. Érdekes. Orvost, ápolónőt, beteghordót, portást és biztonsági őrt is keresnek, új egészségkultúrát ígérnek, píárilag korrekt mosolygó, modellarcú barna ápolónővel. Már nemcsak a minimális létszámot szeretnék összegyűjteni, hanem a megyei kórház működtetéséhez szükséges teljes munkaerőre szükségük van – ezt tudatta a Cég legutóbbi, büszke közleménye. (Hümmögök egyet, merthogy e hónap elsején még a körülbelül 700 fős minimális munkaerőszükségletet sem sikerült biztosítaniuk, így akkor nem is szerezték meg az ÁNTSZ-től működési engedélyüket.)

Eközben ugyanebben az anyagban tájékoztatnak arról is, hogy egyre több jelenlegi dolgozó szerződik át hozzájuk, volt olyan nap, amikor 62 munkavállaló írta alá új munkaszerződését, s a mai napig több százan jelezték, hogy náluk dolgoznának. (Ha így halad, akkor már csak 10-15 nap, és minden oké. ) Matematikailag.

S ha már matek, már az első hónaptól 15%-al magasabb fizetéssel csábítják a bizonytalanokat, és megígérték minden dolgozó szakmai továbbképzését. Sőt, a felvállalt fejlesztéseket is leginkább a jelenleg ott dolgozókkal szeretnék megvalósítani, mert „nagyon tisztelik az elmúlt időszakban a betegekért és a kórházért tett erőfeszítéseiket”. „Most már biztosan átvesszük az egri kórház működtetését, s le is álltunk a vészforgatókönyvek kidolgozásával és végrehajtásával – nyilvánította ki a Cég alelnöke.

Semmi vész, fő a magabiztosság. Agitprop 100 százalékon, közben meg megválogatják, ki tehet fel nekik kérdéseket.

fz

Nincsenek megjegyzések: