Lekvár, légvár

Jó várat építeni természetszerűleg nehéz. Kártyavárat húzni fel még nehezebb. Minél magasabb a vár, annál dőlékenyebb, annál nagyobb a kockázat a folytatásban. Ezért nem szabad sietni az építkezéssel, a biztos alapokat ugyanis nem nélkülözheti a mű. Erős várat csak ilyen alapokra lehet építeni. Lekvárból köztudottan nem fog menni.


Kevés stabilitást adhat, ha erős ragasztó híján mindent rábízunk a gravitáció csalfa kötőerejére, ami egy kártyavár esetében bizonyára nem vagyonbiztosítás. Merthogy bármelyik pillanatban elég egy lehelletnyi szellő, hogy az egészet egy szempillantás alatt bedöntse, s akkor szélsebesen kezdődjön elölről a várépítés. Máris rengetegen állják körbe a várat, hogy teli tüdőből fújják balról, jobbról, hátha magától ledől. Aztán lehet sírni a romokon.

Ezért a tervező, a hely és az építőanyag mellett az építőmunkásokat, s a várkapitányt is jól meg kell választani, ha ezeket a falakat jobban kell félteni a bajtól, mert nincs messze még a vihar szele. A határozott várkapitányon különösen sok múlik, hiszen neki kell megvédenie a várát a veszélyektől.

A kártyákat a játékszabályok szerint az újjáépítési munka közben akár újra is oszthatják, más kártyából más vár épülhet, akár erősebb, nagyobb is.

Minden vár csak addig véd, amíg kívül az ellenség, belül vannak a várvédők, és meghallgatják a tanácsadókat, a hű, sokat látott vitézeket. Akkor jöhetnek árulók, trójai falovak, ármány és cselszövés, bármikor, bármerről, a falak épen maradnak, a vár kitart.

Ha nem így van, jöhet a kétfrontos harc: kívül az ellenség, belül a kételkedés, a sisakok alatt szüntelenül izzadó homlokok ideje: az építők akárhogy is keverik eddig a kártyákat hazugságokkal, hitegetésekkel, fenyegetésekkel, ki tudja, mikor, s honnan jön az a bizonyos döntő fuvallat? Éles-e a kard? Véd-e a vért? Lehet-e tizenkilencre mindig lapot húzni? Bejönnek-e mindig a blöffök? Elég lesz-e folyton trükközni a lapokkal? És van-e valakinél mindent bontó adu ász?

..::efzé::..