2008. szeptember 23., kedd

Keresd a párját!


















Pedig páratlan - és elvileg pártatlan - az ORTT elmarasztaló döntése. Elvileg. Az indoklás szerint a műsorunkba legutóbb meghívott balos kollegina túl vehemens volt a jobboldal felől betérő túl higgadt politológussal szemben.

Mérlegelhetnénk ennek szellemében akár azt is, hogy az egyik végzett politológus, a másik pedig még csak tanuló szociális munkás. Szörnyű. Már a nevében is benne van, hogy "szoci". Az egyik férfi, a másik nő. Hogy a baloldali a bal oldali széken ült, a jobb oldali pedig a jobbszélen, és - ó, borzalom - ugyanaz a kamera mutatta őket felváltva, ezzel pedig esetenként sérült a jobboldal joga a teljes képernyős üzemmódhoz.

Most épp úgyis ezen dolgoznak, FC Fidesz: SK Sajtószabadság egyelőre 1:0.

De mi lesz ezután? Mit tehet a jószándékú médiamunkás, hogy megfeleljen az enyhén diktatórikus bájjal módosuló követelményeknek a független sajtó irányába? A következő vendégválasztásnál arra gondoltam, hogy - adatvédelem ide, vagy oda - tesztlapot töltetek ki a közszereplőkkel. Például ilyen kérdésekkel:

- Ön mennyire jobbos? Mennyire balos?
- A jobbosok szerint mennyire balos? A balosok szerint mennyire jobbos?
- Eléggé párttag-e, alelnök, vagy csak közkatona?
- Milyen az Ön vérmérséklete? Felkapja-e a vizet bizonyos kérdésekre? Milyen hőfokú megszólalásokra számíthatunk önöktől? Kérem, jelezze százalékosan az indikátoron!
- Felkészültnek érzi-e magát, hpgy hitelesen képviseje az Ön világnézetét, amennyiben a műsorvezetők nem terelnek rendesen mederbe?

Nem is meder ez, már árok, jól kiásták, majd betemetik.

S ha mindez megvan, fogom az összekötős tollamat, s párkereső játékban fogok: egy szókimondó Tuzánéhoz minimum egy Bozsik István-szerű megmondóember dukál, a felkészült Tatár doktorhoz a szintén mindenben képben lévő Hiesz György illik. Karaktert karakterhez, barátokközt, jóbanrosszban.

Csak Mánya Kristófhoz kéne a katalógusba valaki balról, de nem tudom még, ki. Hozzá nincs hasonló. Valahogy úgy néz ki, hogy nem is az EchoTV-ben, vagy a HírTV-ben fogjuk meglátni először.

f.z.

2 megjegyzés:

Admin írta...

mivan? begb**szott minket az oertété??
kissb.

Gonzo írta...

"...ez egy posztkommunista operettgála..."
idézet valakitől úgy 2002 őszén