2008. szeptember 14., vasárnap

Dackorszak

Bekeményített a Párt, az ellenfél után már a médiára is rátámadt, s tetemre hívta a neki - szerinte - ellentmondókat. Pedig csak annyi történt, hogy az általuk is hófehérre rágott Apollo-csontot - miután a két oldal meglehetősen gyerekes módon immár szóba sem áll egymással, s közölték, hogy mostanában nem szeretnének közösen közszerepelni, ahogy egy választóit képviselő közszereplőnek illene - mással rágattuk tovább, olyan emberekkel, akik nem tényleges önkormányzati képviselői egy-egy térfélnek, de véleményformálói.

Nem tereltünk kellően mederbe, nem érvényesült az álláspontjuk - panaszolta a Párt, elfelejtkezvén arról, hogy mivel nem őket hívtuk, ezért tényszerűen ez nem is az ő álláspontjuk volt, hanem a róluk szóló. Nyilvánvalóan szájkosár és előre egyeztetett politikai haditerv nélkül. Szerintük az ellenfél párttagja túlságosan párttag, bástya, ló és futó egyben, az ő párttagjuk meg csak egyszerű, mondhatni mezei párttag, csak egy ártatlan-fehér szerencsétlen gyalog a szénfekete Királynővel szemben a kétszínű sakktáblán, ahol szerintük minden csak fekete lehet, meg fehér. Ezzel a meglepő érvrendszerrel definiálták magukban újra azt, ami - nekem személyesen legalábbbis - evidens, hogy egyenlő volt.

Ilyenkor visszaemlékszem a tucatnyi, sms-ben az utolsó pillanatban érkező "hivatalos meghívóra", a lécciléccikre, vagy épp arra, amikor egy titkos tárgyalást követően egy nagy cég magánterületére szervezett a Párt sajtótájékoztatót, aztán csodálkoztak, hogy bizony azt - amennyiben a cég igazgatója azt nem engedélyezi - nem illik kerítésen belül tartani, mert erre a médiatörvény nem igazán nyújt lehetőséget. Eszembe jut a rengeteg apró kérés, az "ezt vágd be majd", a választási kampány, amelynek eseményeit többnyire egyedül követtem végig, s többször játszottunk sajtótájékoztatósat, ahol én voltam a kérdező tömeg félhomályos falusi kultúrházak mélyén. A lakossági fórum, amelyen a szemünkbe mondták, hogy mi vagyunk a félretájékoztató média - közben meg a jelenlévő egyetlen. Millió szituáció, amikor mi kerestük meg a Pártot, hogy ugyan, mondjon már valamit az ő választóinak egy-egy - tulajdonképpen neki fontos - kérdésről. Rendezvények, amiről nem is kellett volna tudnunk, hiszen óriási pártfeladat elküldeni egy kör-e-mailt 2008-ban ugyanarra a négy-öt címre. Sebaj, korrektül álltunk hozzájuk mindenben, amiben csak lehetett, sőt.

De most felhúzta az orrát a Párt. Dackorszak van, 'oszt jónapot.

f.z.

1 megjegyzés:

Gonzo írta...

Nanáhogyazvan!
De majdan megnyugszanak meglásd-mindig ez van. Érthető is ha unod.