2010. szeptember 17., péntek

KampánySzubjekt 13: Nemzet, mentő, ismerős arcok

Gyertek ide, az olvasóba. Ajtó feltárul, benn full line megyei MSZP-VIP-sor. Kvaterkázás a sajtóval, te még a lapnál vagy? Ja, akkor te most a tévétől. A Diótól van itt valaki? A Pócs az egy kiskörei gyerek. Én meg tanítottam is. A Zsigmond milyen színekben? Hová ment ki az Attila? Lehet, hogy ő már megtartotta közben a sajtótájékoztatót? Nadekezdjünkbele. Diktafon bekapcs, üzenet bekapcs.

A választási rendszer nem kedvez a sokszínűségnek. Csorbul a lakosság egészének lefedettsége. Sokan az MSZP-re szavaznának, de a kopogtatót nem merik odaadni. De oda fognak szavazni, azt mondták.

Gondot jelent színt vallani. A félelem légköre. A Fidesz lépéseit a hatalomkoncentráció vezeti. Felkiáltójel az alkotmányozás előtt. A Fidesz hatalomfelfogását mutatja. Hadd mondjam el. Már látják, hogy hozzá fognak nyúlni a rendszerekhez. Az Orbán-kormány megszegte ígéreteit, nincs adócsökkentés, közbiztonság, pedagógus-béremelés.

Nem terjesztettek be új költségvetést, a mai ezek szerint működőképes. Valós számokat tartalmaz. Az Orbán-kormány beismerte a Bajnai-kormány nemzetmentő munkáját. Gyengítettték a forint árfolyamát, háromszor. Az Orbán-kormány kalandorpolitikája után a Bajnai-utat követi. (Így, két mondattal később.) Hm. Már az önkormányzati választás előtt ismerni kellene a tervezetet. Tudni kellene, ki lesz a kárvallott. De eljön az igazság órája. 

Senkivel semmilyen párbeszéd nincs. Ezért mi beszélgetünk a nyugdíjasokkal, a devizahitelesekkel. Ezeknek mind felülről megmondják, mit kell mondani. Nekünk soha nem mondta meg senki. Nekem meg aztán végképp nem. Emlékezzetek csak vissza.

Megújultunk, ha táncolni kell, hát táncolni kell, meg kell mutatni. Hadd mondjam el.

Menjünk már, száz ember várja Attilát! Ajtó nyikorog, hatalmas zaj, majd egyszer megolajozzák. Nincs is száz ember, csak vagy nyolcvan. Megyei VIP-tag bulvárlapba temetkezik. Hallhatta már.

Hadd mondjam el. Barátaink, ismerősünk, szomszédunk, el kell menni. Nem szabad kishitűnek lenni. Az embereknek elegük van abból, hogy a kopogtatócédula-gyűjtésnél striguláznak. Lesznek nagyon jó körzeteink. Nagyon bízom a jó szereplésben.

Mindig jó érzéssel jövök Gyöngyösre, sok az ismerős arc. Hadd mondjam el. A magam részéről. Párját ritkítja. Bizakodó vagyok. Minden egyes körzetünk túlteljesített. A listánk előkelő helyén van Szabó Gyula, ez szól az itteni baloldali közösségnek. Elég, ha csak a Mátra Múzeumra gondolok. Nyugodtan állhatunk ide Gyurival, Gyulával. Az Apolló az élő példa, ez a rombolás jellemző. Hadd mondjam el.

..::efzé::..

2010. szeptember 13., hétfő

KampánySzubjekt 12: Republica Banana


Forrong egész Havanna! Juan Martinezék a Köztársaság egységének védelmében feljelentették Marco Rodriguezt, mondván: szakadárjaik kétes hírű kopogtatócédulákkal operálva próbálják megnyerni a Forradalmat. Az ellenforradalmárok vezére, Marco Rodriguez kihirdeti: aki nyugdíjasok mögé bújva harcol, bennük hisz, az könnyen pórul járhat, hiszen a nyugdíjasok nagy táborát senki sem ismerheti ki eléggé. Még  a regnáló rezsimnek is tudnia kell: a kubai nyugdíjas a polgárháborúban kiszámíthatatlan, mint egy gerilla. 18 ezer forintért bármire képes.

A köz nyugalmáért és a diadalmat hozó őszért aggódó, harcedzett nyugdíjasok eközben utolsó pesoikat összespórolva hirdetnek jó pénzért a választási kampányok adok-kapokjait mindig hűen leképező reklámújságban, az Indiánpiacban. Az Egy Bejegyzett Egyesület Gondolkodó Nyugdíjasai (E.B.E.G.NY.) nevű eddig ismeretlen baloldali népfront tán a megtorlástól félve már csak név nélkül meri vállalni forradalmi nézeteit: hogy itt mindenki hazudik, hamisít, törvénytelenkedik. Egy, csak egy zászló alatt vonulnak csak elszánt, igaz fiaink, Juan Martinezék mögött lépdelnek előre rendületlenül a világszabadságért. És a sötétben lopózó fülkeforradalmárokról nem is beszéltünk! Bedaráltak mindenkit!  Meneküljetek!

Ellenfeleink nem alszanak! Csapataink harcban állnak! Éberség! Viva la revoluzione! Viva Castro! Világ proletárjai, lájkoljatok! Ha kell, táncolunk is. Bikicsunáj!

(Közben kaptuk a hírt: a kubai modell ma már Fidel Castro szerint sem működik. Kubában sem.)

..::efzé::..

2010. szeptember 9., csütörtök

KampánySzubjekt 11: Egy klikk a klikkekre


Hajózzuk körbe a Gyöngyösön induló pártok kicsiny webkikötőit, nézzük, mennyi hasznos információt tudhatunk meg, ha kényelmes módon nem turkálunk a szemeteskosárban a szórólapok után, hanem inkább csak körbeklikkelünk.

Tegyük fel, hogy 2010-ben, az internetkorszakban élünk, és idézzük fel azt is, hogy a gyöngyösi mozgalmak túl sok energiát eddig sem fordítottak a netezők tájékoztatására. A legtöbbször mindössze a központi konzervanyagokat közvetítik, és nem igazán használják ki ezeket a modern kommunikációs felületeket. Ezeket kompenzálandó rohammunkában a nyár végén több jelöltet felregisztráltak a Facebookra, ennél a lépésnél azonban megakadt a lendület: nincs aktivitás, kevés kivételtől eltekintve a jelöltgetésen túl nincsenek átadandó üzenetek. A blog pedig tulajdonképpen ismeretlen fogalom a mai gyöngyösi politikai közéletben, holott a fővárosban kampány-alapelem. De majd talán egyszer eddig is eljutunk.

Nézzük a mai menüt, a legaktívabbak eddig a Civilek Gyöngyösért jelöltjei, náluk nyilván a spórolás egyik formája, hogy az interneten népszerűsítsék magukat. Van fórum, vannak programok, fotók, célkitűzések, médiaszereplések, és itt a közismert logó, amely korábbi postom alapján is tudható, hogy valahonnan kissé ismerős. Az is spórolós. De legalább beindult a párbeszéd. Ami máshol nem látható.

A korábban a városi MSZP honlapjáról (http://www.mszpgyongyos.hu/) visszamosolygó jelöltek ma új domain név alatt, álnéven nyomulnak, gondolom, Szanyi Kapitány országos bújócskás-megújulós stratégiájának megfelelően. Az új weblap teljesen halott volt hetekig, mondjuk ki: előbb promózták, mint ahogy lett volna mit mutogatni, a kopogtatócédulák leadásáig azért sikerült némi tartalommal feltölteni. (Most tele van szebbnél szebb fejlesztős képekkel a szokott sportberuházásaink-Mátra Múzeum kampányvonalon, de ezekről később, amikor majd a választási ígéretek összehasonlítása következik.) Még mindig vissza-visszaköszön a Feltöltés alatt! felirat. Semmiből nem sejthetem, hogy amúgy ugyanaz a cégér, mint a régi csapatnál, hiszen sehol nincs logó. Pedig a párt állítólag vállalja a baloldaliságot.
Van viszont a baloldali fogyasztói társadalom jegyében nyereményjáték, LCD-tévéért, de nem az nyer, aki kitalálja, hogy ezek a hölgyek és urak vajon akkor az MSZP itteni felhozatalához tartoznak-e, vagy csak egy kis deja vu-érzésünk van, amit könnyen ki lehet kezelni.

update: azóta itt, Hiesz György reaktivált párthonlapján is megjelentek a jelöltek, az anyagok - és az MSZP-logo, a fotós viszont láthatóan úgy összenőtt a Photoshoppal, mint Fásy Ádám az ATV-vel. (Nem baj ez, csak igénytelen.) Remélem, van, aki magára ismer a túlkozmetikázás után, illetve a szavazók a jelöltekre...;)

A Fidesz korábban ismert gyöngyösi oldala teljesen üres. A jelöltek alapinformációit és a párt-elérhetőségeket ma Balázs József honlapján érhetjük el, egyelőre csak a neveket.

A Jobbik gyöngyösi oldala ugyancsak tartalmas, informatív, de a jelölteket sehol sem leltem fel. Pedig külön menüpont van róluk. Ezért jöttem volna. Majd legközelebb. Ablak bezárása.

..::efzé::..

2010. szeptember 6., hétfő

KampánySzubjekt 10: Narancslé, facsarva


Mottó:  "Van, aki pálmafák közt / Van, akinek semmi konkrét..." (Kispál És A Borz)

Egy kis kitekintésként összegeztem, mit kapnék az adóforintjaimért, ha történetesen valamely Hatvan környéki településen kellene lehetne Fidesz-támogatott polgármester-jelöltekre szavaznom. Persze, én nem ott fogom bedobni a százast a kávéautomatába, de érdekelt, hogy mi főne le, ha mégis ott tenném. Narancsillatú ígéretek, kicsomagolva a héjból.

Álljunk neki tehát kinyerni kifacsarni  valami érdemi információt abból, amit nekünk ezen a videón mondanak. Ez alapján kellene ugyanis megszeretnünk a választékot. És nyilván ezek a legjobb pillanatok, az esszencia, a tömény mondanivaló, merthogy vágott videóról beszélünk. Megmondom őszintén, sosem érdekelt, ki mióta lakik egy településen, ezt nem tartom meghatározó tényezőnek, én egy ilyen szavazó vagyok. Az sem érdekel, kinek hány gyereke van, hiszen szintén nem befolyásol. Vagyis az efféle személyeskedő időhúzást nem tekintem most fontosnak.


http://szabozsolt.fidesz.hu/index.php?id_cikk=11655


Végy legelőször egy apci versenyzőt. Program nincs még, azt majd állítólag később küldi a saját hírlevelében, és minden "házas" meg fogja kapni Apcon. Jó esetben az egyedülállók is. Meg a szinglihordák.

No, "hát a csatornaberuházás leszűkíti az önkormányzat pénzügyi lehetőségeit", és el is képzelem, ahogy tömődik jól befelé az a rés. Öntjük bele a pénzt, de az csak szűkül. Aha. De majd jön jelöltünk, meg a közös csodák. Apc, a csodák csodája. Infótartalom: nulla. Köszönjük, majd értesítjük.

Boldogi jelöltünknél is ugorjuk át a család-gyerek-ház-kutya-kocsi köröket, és keressük az elképzeléseket. "Sajnos a boldogi helyzet az, hogy nagyon, de nagyon rossz a munkalehetőség", száz buszt ide, mert nincs mivel menni dolgozni. Jé, konkrétum. "A sportélet is el van sorvadva". (Szegény dongalábú focisták.) És a köhögéstől csak annyit érteni, hogy ez a jelölt is majd ír valami tacepaót az ő népének, mert mégiscsak illendő.

Csányi jelöltünk eddig nem látott programjában nemes egyszerűséggel "szerepel mindaz, ami a község mindennapi életéhez, boldogulásához szükséges", talán ki is adhatná Aranybullaként, oszt' jónapot. Ennyi, nincs is mit vitázni. És továbbvinni a fejlesztéseket, amiket az elődeink kialakítottak, hej. Itt is vannak konkrétumok: az óvoda-iskola fejlesztése, nyugdíjasok életének könnyítése.És megtudjuk, ki Csányban a másik két hű narancsszín vitéz. Ha nem tudnánk. Ez is infó. Csak nem érdekel.


Ecséddel folytassuk. Ahol "a következő négy évben ami megragadt, szekér, azt megpróbáljuk kimozdítani". Hó-rukk az új Mátyás-földön. Nagy a domb, sokat kell ám tolni azt a szekeret, de majd meglökdössük. Program...na tudják.

Kómár jön Herédről, rutinosan zakót gombol, kiáll, határozott tököslegény-stílusban tolja. Heréden ez kell, ez a nyerő. Neki "óriási tervei vannak". (Érdekes, Horton meg óv minket az innen igazolás nélkül hiányzó helyi jelölt a "grandiózus tervektől".) És "szeretné végre befejezni a már megkezdett beruházásokat". Ez jó, értékeljük helyén. Egy beruházást be is szoktak fejezni, az úgy van jól.

Folytassa, polgármester úr!: "Elképzelhető, hogy az elmúlt kilenc évből nyolc évet kommunista vezetésű országvezetésben és megyei vezetésben kellett véghezvinni", durvul az indoklás, hát, nem szereti a szocikat, az kiderült. A vörös posztó, az ultimate indok, állt felettünk egy pallos évekig, alig tudtuk megfogni, nehogy lecsapjon, gondolom.  "Túléltük, nem volt könnyű. A herédiek mindent túlélnek." "Én tudom, hogy újra a Fidesz hozza el a pálmát, köszönöm." Program nincs, nem is ígér. Pallost se, ez jó.

Szabó Ádám jön Kerekharasztról, aki nemcsak az önkormányzatot indította el saját kommentárja szerint, hanem egyúttal a település fejlődését is. Hm. Kettő az egyben. Sok fejlesztést vittek véghez "saját erőből", bár nem tudni meg, mit is. De elhisszük. Pedig "nehéz volt egy kormányzati ellenszélben lépést tartani". Hát, vitorlát fel, Ádám! És jó szelet. Onedin kapitány uzsonnába fog a háttérben, itt az új kormányos. Mert "az emberek bíznak abban, amit az elmúlt négy évben az asztalra tettem Kerekharaszton". (Csak ne csizmát) Program nincs, nem is ígér.

Stolmár Aladár, Lőrinci, Magyarország. De jó, ott is érettségizett. I came back recently from the USA, mesterségem címer-e? Ájulunk, örülünk. A mi fiunk! Ott élt bizony kinn a nagy távoli messzeségben az ácsmester lányával. De most jön vissza kebelünkre, hogy "helyreállítsa az erőművi parkot, amire még gyerekkorából" emlékszik. Járja a környéket, és lát, és megfigyel, és észrevesz, " Jászfényszarun például nincs egyetlen egy butyka sem." Aha. Ezért akar szolgálni. Zökkenőmentesen. Program nincs. Nem is ígér.

Szűcsi a következő, ahol a "jelenlegi vezetés a megalapozatlan ígérgetésre hagyatkozik", ám Elvira asszony sem mond többet. Nem is ígér. Ez a különbség. Ami fontos, ő tősgyökeres, és itt is akar élni mindig, mondja. Ennek örülünk, de jó lett volna valami használható tényt is hallani a programból, amit természetesen itt sem ismertünk meg. Amúgy ott lakik, ahol akar.

"Pénzhiányunk van, és ez a döntő, hogy ezt szeretnénk helyretenni", halljuk Zagyvaszántó leendő erős emberét nyelvtanilag még nem kellően megerősödve. Nekem Medgyessy ugrik be a beszédstílusáról. Gyökeret akar verni, arra építeni, no de arra leginkább fa szokott nőni. Néha kérges. Göcsörtös. Majd "az iskola-óvoda olyan szintre emelését tervezi", aminek csodájára jár a környék, szerintem legyen úgy 100-150 méter magas, az már megteszi. Kivéve, ha az oktatás színvonalára gondolt.

Majd jön a Főnök, akitől megtudjuk: "folyik a kampány, mind újságban, mind megjelenésben fogunk dolgozni. Szeretnénk megkönnyíteni a választópolgároknak, hogy tudjanak választani közülük."

..::efzé::..

2010. szeptember 3., péntek

KampánySzubjekt 9: Alig hittük, hogy ez is eljöhet



A falat nem az ő kedvükért festették ilyenre, mondják a "civilek". Pedig zöldre van a, zöldre van a. A vezér veri a falba. A logót szögeli be. Nokia-telefonnal. Doboz nincs hozzá.

Valamennyi körzetben az ajánlószelvények hegyekben állnak, csapataink harcban, éjjel-nappal a választók ajtajában, szuterénjében, mert az ellen már a spájzban Ez a sikeres duma, mindenki ezt mondja. Nem volt előéletük. Adott a választás lehetősége. Helyi érdekekből táplálkoznak. (Beetetés?) A lakosságot a hátuk mögött. Tudhatják. Bizalom, de nem elbizakodottság. Mindenki hozzon magával még egy civilt. Sokan, elegen, még többen.

Büdzsé? Nem mondjuk, hogy nem fog fájni. (Végül is civil előtti korukban is könnyedén bólintottak. A szerk.) Társadalmasítani kéne a politikát. ( Hazafias Népfront). Pénzügyi felülvizsgálat. Újragondolható szerződések. Pazarlás, ha penészes az új múzeum. Inkább kevesebbet, de hosszútávra. Legyen felelősség. (Béke, szabadság, egyetértés.)

A pályázati pénz is a mi pénzünk. A mi adónkból, bizony. Megírták, hogy épp Gyöngyös fizeti ki a legtöbbet segélyre. (Isten, engem így, segélyen?) Ezért vonzó ideköltözni egyes rétegeknek. (Dombok, réteg.) A beköltözőket okolják. Neköltözzébe. A lehetőség és az elvárások közelítése. Nem kellene behunyni a szemünket. (Ki a hunyó?) A város országos megítélése is múlik. Ezen.

Miért csak most kapcsol rá az önkormányzat? És a négy év alatt? Mennyi teher a következő évtizedekre? Az emberek mögé látnak a számoknak. A déli városrészben sajnos nincs állandó jelenlét. Kábítószer. Rendszeres járőrszolgálatot, a polgárőrség ennyi pénzből kicsit gyakrabban is, ne csak a rendezvényeken. Városőrség kell.

A fürediek úgy érzik majd, hogy megéri a városhoz tartozni. A Mátra Gyöngyös szerves része. (A szervetlen anyagokat is beleértve.) Felnőni a választáshoz. Észérvek, tiszta szívvel. Elv, harmincéves barátságok, hit. Nincsenek csókosok. Árnyaltan fogalmazott a Józsi. Tiszta víz a pohárba.

A csapból is ez folyik.

..::efzé::..

2010. szeptember 2., csütörtök

Félfigyelő


Dicsérjünk először. Nagyon szép az új térfigyelő rendszer. A legújabb. Volt már. De az rég volt. Le is szerelték.

Ez már másik. Nagyon kellett, mondták. Színes, szélesvásznú reality show. Majd kéttucat kamera. Mindent lát. Letakarhatatlan, elvághatatlan, kikapcsolhatatlan, akkor is fordul, ha nem fordul, rögzít, dokumentál, ül, pacsizik, nem kér enni, nem fárad el, és nincs vita arról, jár-e neki hideg vagy meleg étkezési utalvány.

Ki se kell menni a helyszínre. (Ebben korábban is jók voltunk.) Ha kell, hangosbemondó-jelleggel akár le lehet szólni az eddig tetten nem ért, Ismeretlen Szelektív Szemeteseket Telegyömöszölő Vállalkozónak, hogy "Teszed onnan arrébb?". (Ez volt az érzékletes példa). Micsoda nemes feladat, mostantól szó szerint rajta lesz a szemünk a köztulajdonon. Banánhéj nem pottyanhat úgy el, hogy arról ne lenne végre HD-kép. Megdönthetetlenül. Még a közmunkás is megfigyelhető meló közben. Szorgos kezek, árgus szemek. Elégedett politikusok, elégedett vállalkozó.
 
És a Durándában is lesz kamera? - kérdezi erre a per pillanat arrafelé még elégedetlen gyöngyösi polgár. Merthogy szerintük ott vannak ennél némileg nagyobb problémák is. Minden, amit évtizedek óta csak néznek és dokumentálnak más kamerák, de semmi sem történik. Szemetes a patak, ég az illegális szemét, patakokban folyik az akkumulátorsav, és virít a méteres fű a lószar lótrágya megett. Állítólag rabolnak. Állítólag terrorizálnak. Állítólag lopott autót vagdosnak széjjel. Meg úgy mindent, amit összehordanak a városból.

Nem, ott nincs kamera. Egyelőre (?) épp azokban az utcákban nincs, ahová amúgy köztudottan a leggyakrabban rohannak a rendőrautók. A betörések által valószínűleg legérzékenyebb (leggazdagabb) környékeken sincs. Nem mondom meg, hol vannak, és hol nincsenek, de egy biztos: bár sok a kamera, jelen pillanatban igen foghíjas a lefedettség.

Azt mondták, a rendőrség szakmai szempontjai alapján választották ki a kamerák helyszíneit. Ha az volt a cél, amit mostanában a rendőrség országosan követ, akkor érthető a stratégia: jó hónapja már, hogy információt nem szolgáltatnak a rendőrök az újságírónak a bűnesetekről. Ami nincs az újságban, az nincs. Ami nincs, azt nem olvassák. Amit nem olvasnak el, az nem borzolja a kedélyeket. Akkor javul a biztonságérzet. (Erre szoktak mindig utalni szakzsargonilag rendőreink.) Ha jó a statisztika, jól dolgozott a rendőr. Nincs itt semmi látnivaló, oszoljanak, emberek.

Na de. Ha elfogadjuk, hogy nincsenek feljelentések a mindenki által ismert városi bűnügyi gócpontokból, akkor statisztikailag ott valóban nincs bűnözés. (Eddig ez volt a válasz a kérdésre.) Ha nincs bűnözés, nem kell kamera. Még rögzítene valamit. A bűnt. Jesszumpepi. Azzal meg dolog van. Arról hírt kell adni, ha kérdezik. Arra rákérdez a politikus. Pedig ha a bűnt rögzítené, lenne bizonyíték, lehetne bűnöst fogni, le lehetne állítani, és javulna a közbiztonság. Nem statisztikailag, hanem rendesen, a képernyőkön figyelhető kis gyöngyösi valóság-showban.

Városunk és rendőrségünk nagyjai csak a sajtótájékoztatón beszélték át, mire is adtak ki ennyi milliót. Jobb későn. Legalább tudják. Kampány van, aggódni kell, komolyat kérdezni, érdeklődést mutatni, továbbálmodni, az jól mutat egy másik kamera előtt.

Hadd legyek pesszimista: bevethető ember, aki kimegy, és esemény idején intézkedik, nem lesz ettől több, de jól lehet csemegézgetni az utcaképeken, és egyre több ilyen mütyürt felrakni mindenhová, azt hirdetve, hogy lám, csökken a bűnözés ennyi meg annyi százalékkal. Később csendben be lehet állítani őket traffipaxként, vagy egyedi megfigyelő eszközként, alkalmasak erre. Ahogy mondták, khmmm., vannak teljesítve bizonyos egyéni igények is más városokban is. Ez így megy. Jóri András felhorkan a háttérben.

De erről nem akarunk tudni. Amúgy minden megoldható. Akinek nem tetszik, hogy kerítésen belül is látható, szóljon a Városházán, a szakemberek azt mondták, külön kérésre lefedik az esetleg beficcenő magánszférát: egyszerűen kitakarják a képből.

Egyelőre a bűnt is.

..::efzé::..

2010. szeptember 1., szerda

KampánySzubjekt 8: Önök kérték, Gyöngyös ért


A megújulás visszavonhatatlanul elkezdődött. Jele van neki. Az őszi tavasz első tuti jele. Rendíthetetlenül jönnek a szavazók. Hosszú, tömött sorokban. Sokan titokban, tele van a levelesláda, de nem merik behozni. Félnek. Nem beszélnek.

A képviselő mondja: minden szombat délelőttöt végigbicajoz a körzetében. Erre megy el mindig ez a nap. Veszi a fáradtságot. Jön, megy, teker, képvisel. Pedálozik. Feszül a lánc. Ha kell, kontrázik. Egykerékkel kiharcol, míg nyeregben van.

És a jelöltek is személyesen vetik bele magukat a nyáresti beszélgetésekbe a város működéséről. Sőt. A polgármesterjelölt is ott gyalogol közöttük. Kell ez. Mert az emberek többre becsülik az őszinte szót. És ennek hangot adtak. (Mutatom a hangot: laaaaa.)

Mert bizony el kell mondani. Kicsit optimizmus, de nem megelégedettség. Sok hasznos dolog jön fel. Nem csak négyévente, kampányban kéne ilyet tenni. Rácáfoltak az események. Leadtuk, igen, elsőként. Vagy a Munkáspárt? (közben spontán módon befut "a tizenötezredik" cetli.)

És mindez jó. Mert az emberek értékelik a teljesítményt. Mi sem gondoltuk. A Szonda Ipsos szerint is megy a szekér. Persze, csak szoci városokban mérnek. (Máshol minek és mit?) Pedig tavasszal még gyalázatos nagy zakók is becsúsztak.



És bár még MSZMP-felirat figyel a szék alján, pogácsa helyett már került muffin, ásványvíz helyett kóla, évtizede döglődő száraz kóró helyett új virág. Kóla, muffin, sültkrumpli. Már megérte. Begyűrűzött. The American way of life.

A régi növényekkel persze csak a baj van. A weblapra is elfelejtették eddig feltölteni a szegfűt. Lassan mondom, mert senki nem érti: a szórólapról is lehagyta a nyomda. Mennyi véletlen. Gyere bátran. Szegfűmentes kampány ez, csak semmi virágillat. Lesz helyette piros kocka, mondják. Azt is el lehet vetni.

..::efzé::..